Vágólapra másolva!
Jövőre a nyugdíjpénztári szolgáltatókat is ellenőrizhetné, szükség esetén pedig megbírságolhatná a felügyelet - indítványozzák kormánypárti képviselők zárszámadási módosításai. A pénzügyi tárca így próbálja elejét venni, hogy a jövőben visszaélhessenek a pénztártagok vagyonával. Engedély nélkül nyugdíjpénztár nem szedhetne tagdíjat, s az sem fordulhatna elő, hogy olyan személy vezesse a kasszát, aki korábban már jogszabályt sértett.
Vágólapra másolva!

Jövő januártól több ponton szigorodnának a nyugdíjpénztári szabályok, amennyiben a parlament is elfogadja a zárszámadási törvényjavaslathoz a múlt hétvégén benyújtott kormánypárti módosításokat. A hárompárti koalíciós önálló képviselői indítvány formájában beadott változtatásokat a Pénzügyminisztérium (PM) dolgozta ki, a korábban feltárt nyugdíjpénztári visszaélések megakadályozására. A tárca így próbálja elérni, hogy a pénztári piac biztonságos működését veszélyeztető - elsősorban a Premier nyugdíjkasszánál tapasztalt - hiányosságok és ellentmondások megszűnjenek.

A most benyújtott javaslatokat egyébként már a nyáron elkészítették a nyugdíjreformot felülvizsgáló munkabizottságok, ám a kormány akkor nem támogatta a javaslatot.

Jelentősen bővülne a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) ellenőrzési jogköre - derül ki a javaslatokból. Ennek alapján a felügyelet nemcsak fizetésképtelenség esetén kezdeményezhetné a nyugdíjpénztár felszámolását. Akkor is javasolhatja a pénztár megszüntetését, ha a gazdálkodás, működés során jelentős visszaéléseket, hiányosságokat tár fel. A jövőben a felügyelet engedélye nélkül a nyugdíjpénztár nem szedhetne tagdíjat, s jelentősen szigorodnak a pénztári vezetők, a tisztségviselők össze-férhetetlenségi szabályai is. Így például nem fordulhatna elő, hogy nyugdíjpénztárat vezethessen olyan személy, aki korábban jogszabályt sértett.

Megszigorítanák a pénztári ügynökökre és az ügynöki munkára vonatkozó szabályokat is, s az önkéntes nyugdíjpénztáraknál is meghatároznák az üzleti titok és a pénztártitok fogalmát.

A nyugdíjpénztárakon kívül ezentúl a nyugdíjpénztári szolgáltatókat is ellenőrizhetné a PSZÁF; így a letétkezelőket, a vagyonkezelőket, a könyvelést és nyilvántartást vezető szervezeteket is megvizsgálhatná, s indokolt esetben bírságot is kiszabhatna.

Kötelezővé tennék a napi eszközértékelést a kötelező magánkasszáknál és a nagyobb önkéntes nyugdíjpénztáraknál.

A nyáron elkészített előterjesztés-tervezet megalkotásakor vita alakult ki a PM és a PSZÁF között a felszámolási költségekkel kapcsolatban. A felügyelet szorgalmazta: a pénztártagok tagdíjához is hozzányúlhassanak, ha a felszámolási költségek meghaladják a működési tartalékban lévő keretet. Ám ezt a pénzügyi tárca - egyebek mellett alkotmányossági okokra hivatkozva - nem támogatta. Így végül ez a rész kikerült a kapcsolódó módosítási csomagból.

Molnár Mari

(Magyar Hírlap)