Vágólapra másolva!
A Motorola immár a harmadik egymást követő negyedévben számol be veszteséges működésről. A kereslet az egész világon visszaesett a félvezetők és a távközlési eszközök iránt.
Vágólapra másolva!

A Motorola a harmadik negyedévben 1,41 millió dollár nettó veszteséget volt kénytelen elkönyvelni, miközben az árbevétel éves összehasonlításban 22 százalékkal csökkent és 7,41 milliárd dollár lett - a várt 7,54 milliárd helyett. A cég az előző két negyedévben összesen már mintegy 1,3 dollárt vesztett.

A világ második legnagyobb mobilkészülék-gyártója a 3. negyedévben 153 millió üzemi veszteségről számolt be - ez részvényenként 7 centes veszteség -, amely beleesik abba a 5-8 centes sávba, amelyet a társaság prognoszitzált. Egy évvel korábban 643 millió dolláros nyereséget könyvelhetett el.

Ugyanakkor a mobil készülékek az idei évben most először hoztak nyereséget a Motorola számára, s 2 százalékkal 17-18 százalék közé tudta emelni piaci részesedését. A társaság 2,4 milliárd dollárral csökkentette a negyedév alatt nettó adósságállományát.

A chipgyártás területén az árbevétel 48 százalékkal, a rendelések 49 százalékkal csökkentek, miközben a veszteség 355 millió dollára rúgott. Emiatt a Motorola fontolgatja kiszállását az iparágból.

A cég eredményét a félvezető gyártás húzta vissza erősen. A papír 2 százalékot emelkedett az OTC piacon, ám az erősödés egy közel 4 százalékos gyengülést követett, s csupán jelképes forgalom mellett.

A várakozások szerint a Motorola - 46 év után először - az évet is veszteséggel zárja, miközben - 22 százalékos csökkentéssel - 32 ezer munkahelyet építenek le.

(Üzleti Negyed)

Ajánlat: