A lengyel kormány tiltja a Mol-Kulczyk konzorcium létrehozását

Vágólapra másolva!
Lengyel lapértesülések szerint az ország olajiparának privatizációját módosító kormányprogram nem teszi lehetővé a Mol és Jan Kulczyk cége, a Kulczyk Holding közös konzorciumának létrehozását. A két társaság által alapított konzorcium közösen szállt volna be a PKN Orlen olajipari vállalatba, sőt már tárgyalások is folytak arról, kinek mennyi részvény jut. A Kulczyk Holding kizárása ugyanakkor nem veszélyezteti a PKN-privatizáció további menetét.
Vágólapra másolva!

A Mol Rt.-nek várhatóan nem sikerül megismételnie a Telekomunikacja Polska SA privatizációja során eredményesen alkalmazott forgatókönyvet, amikor a France Télécom és a lengyel Kulczyk Holding összefogása megkönnyítette a franciáknak a lengyel telefontársaság részvényeinek megszerzését - írta szerdán a Puls Biznesu című lengyel üzleti napilap.

A lengyel lap szerint a Mol megpróbálta bevonni a tranzakcióba a tanácsadóként közreműködő Jan Kulczyk cégét. A Mol és a Kulczyk Holding legalább két hónapja próbált konzorciumot létesíteni, hogy közös tőkével szállhasson be a PKN Orlen lengyel olajipari nagyvállalatba. A tárgyalások állítólag már arról folytak, kinek mennyi részvény jut majd. A magyar vállalat arra számított, hogy így növelhetik esélyeiket a befolyásos lengyel üzletember bevonásával az osztrák OMV-val folyó versengésben .

A Puls Biznesu értesülései szerint azonban a tervezett konzorciumból nem lesz semmi, mert a lengyel olajipar privatizációjára és szerkezetátalakítására vonatkozó módosított kormányprogram kizárja ezt a lehetőséget. A Kulczyk Holding szóvivője a lap megkeresésére elzárkózott az értesülés kommentálásától. A Kulczyk Holding kizárásának ugyanakkor nem lesz semmilyen befolyása a PKN-privatizáció további menetére - írta a lap.

Mint ismeretes, a múlt héten a Nafta Polska vezetősége aláírta a PKN Orlen és a Mol Rt. képviselőivel azt a megállapodást, amely szerint kizárólagos tárgyalásokat kezdenek a magyar olajvállalattal a lengyel olajipari óriás 17,58 százalékos részvénycsomagjának eladásáról. A tárgyalások három hónapig tartanak, de sikertelenség esetén korábban is be lehet fejezni őket. Aldona Kamela-Sowinska, a távozó kormány kincstárügyi minisztere október elején, már a kizárólagosság bejelentése után viszont úgy nyilatkozott, hogy meggyőződése szerint a tranzakció még az idén év végéig tető alá kerül.

(MTI)

Ajánlat:

PKN Orlen

Mol