Siemens: birodalmi mozgósítás

Vágólapra másolva!
A Siemens Információs és Kommunikációs ágazatánál (ICN) hétfőn bejelentett, újabb 7000 alkalmazott elbocsátásáról hozott döntésével sem meglepni, sem lázba hozni nem sikerült az elemzőket. A lépés része annak a júniusban meghirdetett átszervezési programnak, amely az ágazat korábbi vezetőjének, Ronald Kochnnak - a német vállalatbirodalom hagyományaival mérve meglepően gyors - menesztésével kezdődött júniusban, és az új igazgató, Thomas Ganswindt radikális költségcsökkentési tervének bejelentésével folytatódott szeptember elején. Az ICN mélyrepülésének megállításához azonban sokak szerint nem lesz elég a mégoly szigorú belső átszervezés.
Vágólapra másolva!

A Siemens telekommunikációs ágazatának problémái aligha tekintehetők elszigetelt jelenségnek. Az ágazat globális válságát és a piaci szereplők rekordveszteségeit elemzők előkelő helyre rangsorolják, amikor az általános világgazdasági recesszió okait firtatják. Egyes számítások szerint alig néhány év alatt a telekommunikációs boom legalább 1000, mások szerint 2-3 ezer milliárd dollárt "égetett el" a reális kereslettel nem számoló, részvényárfolyamaiban pedig hisztérikusan túlértékelt piacon. A hisztériára jellemző, hogy a Siemens kanadai riválisa, a Nortel Networks a második negyedéveben a kontinens történetében páratlan, 19,5 milliárd dolláros veszteségét volt kénytelen elkönyvelni, túlnyomórészt korábbi akvizícióinak értékvesztése után. A telekommunikációs berendezésgyártók, köztük az amerikai Lucent, a francia Alcatel, a svéd Ericsson és az amerikai Motorola az év során szinte hetente tettek közzé profitfigyelmeztetéseket, egyre feljebb módosítva az aktuális negyedévben várt veszteségeket.

Bár a lavinát nem a berendezésgyártók, hanem a telekommunikációs szolgáltatók indították el, amelyek tavaly és idén a harmadik generációs mobillicencek aukcióin tovább növelték amúgy is tetemes adósságukat, s ezért radikálisan korlátozták beruházásaikat, szakértők régóta figyelmeztettek arra, hogy a telekommunikációs luftballon kidurranásához valójában már csak megfelelő ürügyre volt szükség. A "nagy bessz" a részvényárfolyamok - nem egy cég estében 80-90 százalékos - leértékelésével és a korábban finanszírozhatónak gondolt adósságok inflációjával maga alá temette a szektort: idén világszerte több mint 300 ezer alkalmazottat bocsátottak el csak a telekommunikációs iparágban.

A Siemens a többi piaci szereplőhöz képest szinte szerencsésnek mondható: az ICN a júniusban zárt harmadik negyedévben 563 millió eurós (503 millió dollár) üzemi veszteséget jelentett, ami azonban a teljes évre az 1 milliárdot is meghaladhatja. A befektetők és elemzők ugyanakkor nem másokkal, hanem saját korábbi eredményeivel és lehetőségeivel vetik össze az ICN-t, s így az összesen 53 ezer embert foglalkoztató egység közel 20 százalékos leépítési terve, a tavalyi 133 millió eurós nyereség után az idei veszteség nagyságrendje, valamint az összesen 2,2 milliárd eurós idei költségmegtakarítási program költsége már igencsak aggasztónak mutatja a vállalati ágazat helyzetét. A Dresdner Kleinwort Wasserstein elemzője például úgy számolja, hogy az idei megtakarítások után jövőre a cégnek 2,4 milliárdos szerkezetátalakítási költséget kell lenyelnie, ami rendkívül nagy terhet jelent majd az ICN-nek.

Heinrich von Pierer, a Siemens elnök-vezérigazgatója az újabb leépítéseket kommentálva továbbra is azt hangsúlyozta, hogy az ICN jövedelmezősége középtávon, 2003-ig visszaállítható. Ugyanakkor a felsorakoztatott eszköztár gyakorlatilag semmit nem változott nyár óta: a leépítések mellett az ICN húsz gyártókapacitásának közel felét kívánják bezárni, s csak a legjövedelmezőbb, köztük a Siemens új, IP-alapú termékportfólióját előállító egységeket akarják megtartani.

Pierer kritikusai ugyanakkor épp a termékportfóliót tartják egyelőre globális szinten és a jelenlegi rendkívül kiélezett piaci viszonyok között versenyképtelennek. A Siemens az elmúlt években nagyon óvatos felvásárlási politikát folytatott, s ezért a Financial Times értékelése szerint az adathálózati termékek piacán, elsősorban az Egyesült Államokban, a Siemens kínálata "halvány" a nagy riválisok, s elsősorban a Cisco termékeihez lépest. A Siemens mind az amerikai széles sávú adattovábbítás, mind a hozzáférési termékek, mind az optikai hálózatok piacán alatta marad a riválisoknak - állapította meg nemrégiben a Goldman Sachs befektetési bank egyik elemzője, aki szerint a Siemens még legígéretesebb versenypiacain, így a vállalati hálózati piacon sem lesz képes hosszú távon ellenállni a Cisco nyomásának. A telekommunikációs berendezésgyártó ágazatban nem egyszerűen a készletállomány egyszeri korrekciója a tét: a berendezésgyártók nem kerülhetik el a visszaesés után a piac konszolidációját, s az ICN túlságosan kicsi ahhoz, hogy egyedül, pusztán a belső erőforrások racionalizálásával túlélje ezt a válságot, figyelmeztet a Goldman Sachs elemzője.

Harkányi András

(Magyar Hírlap)

Ajánlat: