Az internetes kereskedelmet elkerüli a depresszió

Vágólapra másolva!
Az eBay internetes aukciós oldal csütörtökön közölte: a gazdasági növekedés megtorpanása és az utóbbi idők sokkhatásai ellenére mind forgalma, mind nyeresége nőtt a harmadik negyedévben, éves összevetésben. Az adatok, úgy tűnik, alátámasztják a Nielsen/Netratings Harris kutatóintézet jelentését, amely szerint szeptemberben rekordot döntött az internetes vásárlások száma és értéke.
Vágólapra másolva!

Az eBay csütörtöki közleménye szerint a cég harmadik negyedéves bevétele 194,4 millió dollárra nőtt az egy évvel korábbi 13,4 millióról, míg nyeresége 18,8 millió dollár volt az előző év azonos időszakának 15,2 milliós profitja után. Elemzők ennél gyengébb eredményre számítottak.

A cég azt is közölte, hogy a negyedik negyedévben a korábbi várakozásainál 5 millió dollárral nagyobb, 200-210 millió dolláros forgalomra számít.

A bejelentés alátámasztja a Nielsen/Netratings Harris kutatóintézet minap nyilvánosságra került jelentését, amely szerint a gazdasági válságjelenségek ellenére élénkül az elektronikus kereskedelem. A cég közölte, hogy szeptemberben minden eddigit meghaladó, 54 százalékos javulás után 4,7 milliárd dollárt költött el 39 millió vásárló az internet segítségével.

(Üzleti Negyed)

Ajánlat:

eBay

Korábban:

Nőtt az internetes vásárlások száma
(2001. október 18.)