Jól teljesített a Vivendi

Vágólapra másolva!
A francia-amerikai Vivendi Universal kedden bejelentette, hogy a film- és a távközlési értékesítés gyors növekedésének köszönhetően ezen alaptevékenységből származó nyeresége a harmadik negyedévben 90 százalékkal nőtt.
Vágólapra másolva!

A legnagyobb európai médiavállalkozás 7,29 milliárdos értékesítést jelentett a harmadik negyedévről, a tavalyi harmadik negyedévi 6,74 milliárd helyett. A cég pénzforgalmi többlete 1,49 milliárd euróra növekedett a harmadik negyedévben a tavalyi harmadik negyedévi 1,14 milliárdról. Az eredmények jobbak az elemzői előrejelzéseknél.

A Vivendi az elmúlt hónapokban nem csökkentette profitkilátásait, sőt a társaság tartja magát a pénzforgalmi többlet (EBITDA) és a bevételek 35 százalékos, illetve 10 százalékos növeléséhez egész évben a két alaptevékenységben.

Társaival ellentétben a Vivendit csak alig károsította az ingatag reklámpiac.

(MTI)

Ajánlat: