Több ezer autósnak mondanak fel a biztosítók

Vágólapra másolva!
A 2002-re vonatkozó kötelező felelősségbiztosítási tarifák közlését követően egyes biztosítók több ezer rizikós ügyfelüknek mondtak búcsút, létezik azonban más elrettentő gyakorlat is. Ez esetben a kockázatosnak számító ügyfelek tarifáit emelik olyan mértékben, hogy a gyakori károkozó magától vált biztosítót.
Vágólapra másolva!

A biztosítók illetékeseinek elmondása szerint a kötelező felelősségbiztosítással rendelkező ügyfelek közül összesen néhány ezren kapnak felmondólevelet. Az adat pontosságát megkérdőjelezi, hogy a kilencből egy társaság teljesen elzárkózott bármilyen adat közlésétől.

A társaságok egybehangzó állítása szerint csak a gyakori károkozóknak, a veszélyesen közlekedőknek mondanak búcsút (ezek többsége budapesti fiatal, nagy teljesítményű járművel), arról azonban senki nem nyilatkozik, hogy mik a felmondás pontos kritériumai; mekkora kárösszeg vagy milyen mennyiségű baleset vezethet a szerződés felbontásához.

Létezik más biztosítói gyakorlat is a "rossz" ügyfelek szűrésére, egyes társaságok például - a felmondólevél helyett - igyekeznek megfizettetni a kockázatot a veszélyes üzembentartókkal. Ez gyakran olyan mértékű díjemelést jelent, hogy szinte biztosra vehető az ügyfél távozása.

A kötelező biztosítás jellegéből adódóan a biztosítóknak ajánlatelfogadási kötelezettségük van az ügyfelekkel szemben, így a szerződés megszakítása után a veszélyes vezető akár vissza is térhet régi biztosítójához (vagy bármely másik társasághoz). Igaz, ebben az esetben a biztosított új ügyfélnek számít az adott társaságnál, a díjak megszabásának gyakorlata pedig egyre inkább a régi ügyfeleknek járó egyre nagyobb kedvezmények, illetve az új ügyfélnek felszámított súlyos felárak irányába tolódik el.

Szabados Balázs

(Üzleti Negyed)

Ajánlat:

Kötelező 2002
(az Üzleti Negyed összeállítása - minden amit a biztosításokról tudni lehet)