Kamatvágás Európában

Vágólapra másolva!
Az Európai Központi Bank döntéshozói csütörtöki ülésükön 50 bázisponttal, 3,25 százalékosra csökkentették a valutauniós alapkamatot a gazdaság élénkítése érdekében - közölte a Bloomberg hírügynökség. A kamatvágást azt tette lehetővé, hogy az elmúlt öt hónapban csökkent az infláció. Az amerikai Fed kedden szintén 50 bázisponttal, 2 százalékosra csökkentette irányadó kamatát.
Vágólapra másolva!

A hírügynökségnek nyilatkozó szakértők úgy vélték, hogy a valutauniós jegybank döntéshozóinak egészen addig kellene mérsékelniük az alapkamatot, amíg az el nem éri az amerikai szintet.

A Bloomberg számos makroadatot idéz, amelyek szükségessé tették az irányadó kamat mérséklését: a második negyedévben az eurózóna gazdasága mindössze 0,1 százalékkal bővült, miközben az unió területén működő cégek összesen több mint 420 ezer ember elbocsátását jelentették be. Emlékeztet arra is, hogy az uniós export 14 százaléka irányul az Egyesült Államokba, ahol a terrortámadások után a GDP kis mértékben, a fogyasztói bizalom viszont drámaian csökkent.

Az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed idén már tízszer, míg az Európai Központi Bank mindössze négyszer csökkentette irányadó kamatát.

(Üzleti Negyed)

Ajánlat: