Veszteséges az angol távközlési vállalat

Vágólapra másolva!
A British Telecommunications (BT) csütörtökön 1,463 milliárd fontos pénzforgalmi többletet (EBITDA) jelentett üzleti éve szeptemberrel zárult második negyedéről, 7 százalékkal kevesebbet a tavalyi hasonló időszaki 1,57 milliárdnál. Megerősítette viszont, hogy jó úton van a folyó pénzügyi évre tervezett 575 millió fontos költségmegtakarítás felé. A cég adózás előtti vesztesége elérte a 1,3 milliárd fontot, holott tavaly, azonos időszakban 471 milliós profit helyett (adó előtt).
Vágólapra másolva!

Elemzők 1,47-1,505 milliárd font közötti pénzforgalmi többletre számítottak. Közölték, hogy nem fizetnek időszaki osztalékot, és az év végi is lényegesen kisebb lesz az előző évinél. Az adó előtti veszteség 1,349 milliárd font volt, a tavalyi hasonló negyedév 471 millió fontos adó előtti profitja helyett. A nettó veszteség 1,48 milliárd font lett, az előző évi hasonló időszaki 280 millió font tiszta nyereség helyett. A veszteséget főleg az amerikai A T&T-vel közös vegyes vállalat felszámolásának költsége okozta. A BT forgalma csoportszinten 6 százalékkal 5,304 milliárd fontra nőtt.

Az üzleti első félév még egészében jobban alakult: a pénzforgalmi többlet 3 milliárd fontra csökkent 3,1 milliárdról, az adó előtti nyereség 3,16 milliárd fontra nőtt 1,03 milliárdról, a tiszta nyereség 2,88 milliárd fontra emelkedett 633 millióról. A forgalom 10,76 milliárd fontra bővült 9,75 milliárdról.

Az események fényében a vállalat megerősítette azokat a pletykákat, melyek Peter Bonfield vezérigazgató, és Philip Hampton pénzügyi igazgató, szerződésük lejárta előtti távozását taglalták. Hampton, akit a cég adósság-visszafizetési és átszervezési politikájának szellemi atyjaként tartottak számon, azonnal távozik a BT-ből.

Bonfieldre hárították a felelősséget a BT drága és nem túl jól sikerült vállalatfelvásárlásaiért, amelyek nagy adósságot okoztak. Az idén kezdett radikális szerkezetváltás nyomán a nettó adósság a felére csökkent, szeptember végén 16,5 milliárd font volt. A Concert bezárásán kívül eladtak más tulajdonrészeket is - egyebek közt 3,7 milliárd fontért a japán befektetéseket, 2 milliárd fontért a Yell telefonkönyv-vállalkozást -, és a BT júniusban rekordösszegű, 5,9 milliárd fontos részvénykibocsátással is erősítette pozícióját.

Rövidesen leválasztja és tőzsdére viszi MM02 mobilvállalkozását, minek előzetes forgalma pénteken kezdődik meg. Elemzők szerint a papír bekerülhet az irányadó tőzsdeindexbe, a FTSE-100-ba. Az MM02 értékét a korábbi 10 milliárd font helyett ma 6-8 milliárdra, részvényenként 0,69-0,92 fontra becsülik az elemzők. Az MM02 forgalma 1,06 milliárd fontra nőtt 804 millióról.

A British Telecom csütörtök délelőtt 3,2825 font volt a londoni értéktőzsdén, 9,75 pennyvel olcsóbb a szerdai zárónál.

(Üzleti Negyed-MTI)

Ajánlat: