Érződik a világgazdaság lassulása a külkereskedelemben

Vágólapra másolva!
A külkereskedelmi áruforgalom hiánya az előzetes adatok szerint az első kilenc hónapban 2,697 milliárd euró volt 24,843 milliárd euró értékű export és 27,540 milliárd euró értékű import mellett - közölte a gazdasági tárca.Az első nyolc hónapban a hiány 2,587 milliárd eurót tett ki. Az adatokban már érzékelhető a világgazdaság növekedési ütemének megtorpanása.
Vágólapra másolva!

Január és szeptember között a kivitel euróban számolva 15,5 százalékkal, a behozatal 12,7 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit.

A Központi Statisztikai Hivatal ugyancsak péntek délután hozta nyilvánosságra gyorsjelentését, amely szerint a kivitel értéke az első kilenc hónapban 6411 milliárd forint, a behozatalé pedig 7111 milliárd forint volt; a hiány így 700 milliárd forintot tett ki.

Mindkét adatközlésből kiderül, hogy szeptemberben tovább lassult a külkereskedelem növekedési üteme. A Gazdasági Minisztérium értékelése szerint ez egyrészt a tavalyi év azonos időszakának jó adataival, másrészt a világgazdasági konjunktúra egyre kiterjedtebb lassulásával magyarázható. Mindkét tényező hatása különösen erősen érződött a vámszabad területeken - közölte a minisztérium.

A tárca adatsorából kiderül, hogy - az utólagos korrekciót figyelmen kívül hagyva - szeptemberben euróban számítva az export 0,3 százalékkal, az import 6,5 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól. Tavaly szeptemberben 31,1, illetve 30,3 százalékos volt a növekedés.

Az EU-val szembeni többlet - a becsült adatokon alapuló korrekcióval - 2,654 milliárd euróra emelkedett az első kilenc hónapban az egy évvel korábbi 1,783 milliárd euróról. Az unió tagállamaiba irányuló export 15,4 százalékkal, az onnan származó import 11,3 százalékkal nőtt éves összevetésben. A CEFTA-országokkal szemben 96,4 millió eurós többlet keletkezett, míg egy évvel korábban 89,4 millió eurós hiányt regisztráltak. A CEFTA-államokba irányuló export 29,6 százalékkal, az onnan érkező import 8,8 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest.