Megadóztatják a befektetéseket Lengyelországban

Vágólapra másolva!
A lengyel parlament alsóháza, a szejm szerdán elfogadta a Marek Belka pénzügyminiszter által kidolgozott adótörvény-módosítást, amelynek értelmében 20 százalékos kamatadót vetnek ki a banki megtakarításokra, a kincstári értékpapírokra, kötvényekre és befektetési alapokra. A törvény jövő évi életbe léptetéséhez novemberig hivatalosan ki kell hirdetni azt. A kisbefektetők nagy része most befektetéseinek átmentésén gondolkodik.  
Vágólapra másolva!

A lengyel kisbefektetők 58 százaléka gondolkodik azon, hova mentse bankszámlán tartott megtakarításait az újfajta adónem, a tőkenyereség-adó elől - derül ki a PBS lengyel közvélemény-kutató intézet felméréséből.

A szejm szerdán megszavazta a Marek Belka pénzügyminiszter, miniszterelnök-helyettes által kidolgozott adótörvény-módosítást, amelytől a súlyos hiánnyal küszködő költségvetés 2002-ben több mint 4 milliárd zloty (69 forint/zloty) pótlólagos bevételt remél. Mivel a kormánykoalíciónak a szenátusban kényelmes többsége van, nem kétséges, hogy a módosítások ott is simán átmennek. Ahhoz, hogy a törvény jövőre életbe lépjen, legkésőbb november végéig hivatalosan ki kell hirdetni azt.

A módosítás részeként vezetik be a 20 százalékos kamatadót, amely a banki megtakarítások, kincstári értékpapírok, kötvények, befektetési alapok kamatnyereségére vonatkozik, a nyugdíjalapok kivételével. Nem fogják megadóztatni az adómódosítás közzététele előtt vásárolt értékpapírokat és azokat a bankbetéteket, amelyeket ugyancsak a törvény kihirdetése előtt, határozott időre lekötöttek. 2002-2003-ban 2 százalékos átalányadót vezetnek be lengyel állampolgárok külföldi pénzátutalásaira is, így próbálván megakadályozni a megtakarítások külföldi bankbetéteken történő elhelyezését.

A PBS felmérése szerint a megtakarításokkal rendelkező lengyeleknek csupán 30 százaléka nem gondol arra, hogyan kerülje ki az új adót. Hét százalékuk inkább elkölti bankban őrzött pénzét, 17 százalék pedig úgy döntött, hogy otthon fogja tartani megtakarításait.

A bankok versengve ajánlják a frissen kidolgozott, hosszú távú, 9-10 éves lekötésre szóló befektetési lehetőségeket. A kisbefektetők jelentős része feltehetőleg még november vége előtt megszünteti eddigi bankszámláját, és az új típusú betétekre helyezi át pénzét, hogy mentesüljön a kamatadó alól. Népszerűek a lakosság körében a nemrég kibocsátott kétéves kincstári takarékjegyek, amelyek szintén nem esnek az új adónem hatálya alá. Várhatólag megélénkül a tőzsdén jegyzett, többéves lejáratú kötvények forgalma is. Sokan devizaszámlán akarják elhelyezni megtakarításaikat, mert azzal számolnak, hogy az új adó bevezetése és a várható kamatcsökkentés miatt a zloty árfolyama esni fog más valutákhoz képest, az így elért árfolyamnyereség pedig nem esik adózási kötelezettség alá.

Leszek Balcerowicz, a Lengyel Nemzeti Bank elnöke a szejm-szavazás után megismételte álláspontját, hogy a tőkenyereség-adó bevezetése kedvezőtlen a lengyel gazdaság szempontjából, és nem ösztönzi az embereket megtakarításra.

(MTI)