Mégsem épülhet fel 2004-re a Budapest-Belgrád sztráda?

Vágólapra másolva!
Noha Orbán Viktor miniszterelnök szerint 2004-ben már készen lesz a Budapest-Belgrád autópálya, szakértők szerint nehezen képzelhető el, hogy a kivitelezők a meglévő építések mellett hozzákezdhetnek az M5-ös autópálya továbbépítéséhez. Ráadásul erre a jövő év végéig csak az Alföldi Koncessziós Autópálya Rt.-nek van jogosultsága.
Vágólapra másolva!

A kormány októberben döntött arról, hogy az M5-ös autópályának Kiskunfélegyháza és a röszkei közúti határátkelő közötti szakaszának továbbépítését a 2015-ig terjedő fejlesztési program szerint a 2004 és a 2008 közötti években kell elkezdeni. Orbán Viktor miniszterelnök ugyanakkor a szokásos szerdai rádióinterjúban azt ígérte: a 2004-ben esedékes athéni olimpiára már az európaiak - beleértve a magyarokat is - ezen az autópályán mehetnek Görögországba.

A magyar miniszterelnök e hét elején Belgrádban tárgyalt, többek közt a Budapest-Belgrád autópálya megépítéséről is. A két ország közlekedési tárcájának vezetője ugyanitt egy közös emlékeztetőt is aláírt a miniszterelnöki tervek szerint 2004-ben már használható autópálya kivitelezéséről. Orbán Viktor szerint a kérdéses autópálya "műszakilag nem egy bonyolult beruházás, hiszen az egyik oldala az autópályának lényegében készen van."

A miniszterelnök tényként kezelte, s határozottan jelentette ki: 2004-ben az athéni olimpiára már ezen az autópályán lehet majd Görögországba utazni.

A valóságban azonban e határidő betartása - még a műszaki kivitelezés, egyébként szakértők által megkérdőjelezett egyszerűsége ellenére is - nem tűnik könnyűnek. Ugyanis a kivitelezést el kellene kezdeni a jövő tavasszal még akkor is, ha a kormány - feltéve a jelenlegi kurzus folytatódását - újfent közbeszerzési pályázat vagy az uniós előírásoknak megfelelő nyílt, nemzetközi tender nélkül adná oda a munkát kedvenc vállalkozójának.

Jelenleg ugyanis az M5-ös autópálya továbbépítésére 2003 végéig csak és szigorúan az Alföldi Koncessziós Autópálya (AKA) Rt.-nek van jogosultsága. A kormány viszont több esetben jelezte, további koncessziós autópálya építéséhez annak drágasága miatt nem akar hozzájárulni.

Ez esetben viszont patthelyzet alakul ki. Az ominózus autópálya építését ugyanis csak akkor tudnák elkezdeni, ha az AKA lemondana a koncessziós jogáról.

Úgy tudjuk, a tárgyalások jelenleg is folynak, de egyezség nem született. A közlekedési tárca minisztere, Fónagy János korábban azt is felvetette, hogy megvennék az AKA Rt.-t. A Magyar Hírlap úgy tudja, eddig Fónagy János feladata lett volna a megegyezést nyélbe ütni az AKA Rt.-vel.

Szerettük volna feltenni a sztrádával kapcsolatos kérdéseinket a közlekedési tárca illetékesének, kíváncsiak lettünk volna arra, van-e a költségvetésben erre fedezet. Sőt, azt is szerettük volna megkérdezni a minisztertől, illetve helyettesétől, hogyan állnak a koncessziós jog ügyében folytatott tárgyalások.

Friss információkhoz azonban nem juthatott lapunk a közlekedési tárcától. Másfél napi várakozás után a következő választ adták a Magyar Hírlapnak: a téma az NA Rt.-re és a Magyar Fejlesztési Bankra tartozik.

Az MFB szóvivője, Tarnóczy László a Magyar Hírlapnak annyit mondott: az M5-össel még nem foglalkoznak, a bank csak akkor lép színre, ha már van nyomvonalterv és az NA Rt. szerződést kötött a kivitelezővel. Akkor majd döntenek a finanszírozási kérdésekről.

Annyit korábban a Magyar Hírlap megtudott, hogy az NA Rt. még a múlt év végén megbízást adott egy tervező cégnek, a Szeged és Röszke közötti 15 kilométeres szakasz hiányzó kiviteli terveinek elkészítésére.

Iván Gizella

(Magyar Hírlap)