Megtakarítás helyett költekezik a lakosság

Vágólapra másolva!
A lakossági megtakarításokon belül várhatóan nő a gyorsan mobilizálható, készpénz és a pénzintézeti elhelyezések szerepe, mert egyre nagyobb a kereslet a tartós fogyasztási cikkek és a lakások iránt - mondta Akar László, a GKI Rt. vezérigazgatója a Kereskedelmi és Hitelbank Életbiztosító Rt. sajtótájékoztatóján. Mindebből pedig az következik, hogy kevesebb pénz jut értékpapírokra és életbiztosításokra.
Vágólapra másolva!

Az idén érzékelhetően lassul az életbiztosítási díjak növekedése, és látványos visszaesésre számítanak a biztosítók az életbiztosítási díjtartalék inflációszűrt növekedésében is, ami előrejelzésük szerint 40 milliárd forint körül várható a tavalyi 82,1 milliárd forinttal szemben - mondta Akar László a sajtótájékoztatón.

A vezérigazgató emlékeztetett: Magyarországon az üzleti életbiztosítások értéke az elmúlt években látványosan növekedett, 2000-ben a GDP-arányos biztosítási díjbevétel 2,98 százalék volt, ami az EU-átlagnak csak mintegy egynegyede. Az életbiztosításokon belül a befektetésekhez kapcsolt unit-linked ágazat tört látványosan előre, amely tavaly az összes biztosításnak már több mint 44 százalékát adta.

Az első félévi adatok szerint az életbiztosítás fejlődése megtörni látszik, mivel az üzletág díjbevétele 2 százalékkal csökkent éves összevetésben - mondta a vezérigazgató.

(MTI)

Ajánlat: