Vágólapra másolva!
Növekvő pesszimizmussal néz a magyar gazdaság hajtómotorjának tekintett nagyvállalati kör mind az ország, mind pedig saját vállalata rövid távú fejlődése elé. Ezt igazolja, hogy augusztus óta folyamatosan csökken a hazánkban működő legnagyobb vállalatok rövid távú gazdasági várakozásait megjelenítő mutató. Az Ecostat Top 100 konjuktúraindexe a legfrissebb felmérés szerint novemberben 53 százalék volt.
Vágólapra másolva!

Az Ecostat Gazdaságelemző és Informatikai Intézet felmérése alapján megállapítja, hogy a többségében exportorientált multinacionális vállalatoknál bizonytalanságot idéz elő a világgazdasági recesszió, de nehezíti a cégek helyzetét az is, hogy a dekonjunktúra időtartama is bizonytalan.

A jövő év első felében a cégek megkérdezése alapján az Ecostat az ipari tevékenység teljesítményének további lassulását s a beruházások fékeződését tartja reálisnak. A belföldi kereslet azonban lassan, de élénkülhet, állapítják meg a kutatók. Az elemzés szerint a megkérdezett cégek egyharmada arra számít, a magyar gazdaság féléves időtávlatban fejlődni fog, és szinte ugyanannyian "szavaztak" arra, hogy a gazdaság helyzete rosszabb lesz.

A Top 100 cégei saját vállalatuk rövid távú lehetőségeit ennél óvatosabban ítélik meg: 35 százalékuk javulást, 13 százalékuk a helyzetük rosszabbodását várja. A cégek 44 százaléka számít a termelés bővítésére, de a korábbi 53 százalékkal szemben ezt most 56 százalékuk nem tartja reálisnak.

A nagyvállalatok között nőtt azoknak a száma, írja az Ecostat, akik ha lassan is, de a készletük felhalmozódását jelzik. A következő hat hónapban a belföldi kereslet élénkülésével számol a cégek 41 százaléka, kismértékű romlásával 16 százalék tervez. A külföldi kereslet alakulásának megítélése ennél borúlátóbb lett. A megelőző hónapban mért 30 százalékkal szemben növekvő keresletet a cégek 18 százaléka feltételez, romlót 31 százaléka.

Beszerzései javulását várja fél éven belül a cégek 29 százaléka, kismértékű beszűkülését 4 százaléka. Megtorpant viszont a belföldi értékesítés több hónapja javuló megítélése. A nagyvállalatok számára a belföldi fogyasztás élénkülése nem a várakozások szerint következett be. A külföldi értékesítésben - hat hónapra előre tekintve - valamivel többen várnak javulást, mint korábban. A nagyvállalati kör egyébként azt jósolja, hogy likviditásuk kismértékben romlik a jövő év első felében, s kedvező pénzügyi helyzetet a korábbi 27 százalékkal szemben csak 21 százalékuk prognosztizál.

Az Ecostat anyagából az is kiderül, hogy a nagyvállalatoknál hosszabb ideje háttérbe szorul a fejlesztés, bár a beruházási aktivitásuk (45 százalék) nem változott a múlt hónaphoz képest. Márciusban még a cégek 62 százaléka jelezte beruházási szándékát.Az árakat a cégek 83 százaléka emelni akarja, de az átlagos emelési terv nem éri el a 9 százalékot. Ezt meghaladóan csupán a Top 100 13 százaléka tervez áremeléseket.

Régen látott pesszimizmus

Romlott a vállalatok piaci várakozása a fél évvel korábbihoz képest - ez derült ki Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) konjunktúra-tesztjének eredményeiből. Az MKIK 1998 óta évente kétszer végez konjunktúrafelmérést tagvállalatai körében. Az októberi felmérésben 1503 vállalat vett részt, a felmérésben a vállalatok a korábbinál borúlátóbban nyilatkoztak jelenlegi helyzetükről és a következő hat hónapra szóló kilátásaikról. Az összevont konjunktúraindex 8,9 pontra esett vissza a fél évvel korábbi 14,6 pontról, utoljára az 1999-es orosz válság alatt volt ilyen alacsony az MKIK indexe.

Iván Gizella

(Magyar Hírlap)

Korábban:

A pesszimizmus az orosz válság utánihoz hasonló
2001. november 27.