Az 1991-esnél enyhébb recesszió várható

Vágólapra másolva!
A jelenlegi amerikai recesszió valószínűleg enyhébb és rövidebb lesz a korábbiaknál - mondta csütörtökön Neal Soss, a Credit Suisse First Boston befektetési csoport gazdaságkutató részlegének vezetője, aki egy barcelonai pénzügyi fórumon négy okot sorolt fel vélekedése alátámasztására. Kedvező jelenség továbbá az olajárak zuhanása, és ha az alacsony árszint egy évig kitart, az 30 milliárd dollárnyi pótlólagos vásárlóerőt szabadít fel az Egyesült Államokban.
Vágólapra másolva!

Soss szerint a visszaesés közepette is erős maradt a lakásfinanszírozási piac, emelett az amerikai költségvetési politika is jó irányba mutat, és végül a vállalati szektor helyes készletgazdálkodási politikája révén nem terhelik magas raktárkészletek a gazdasági aktivitást.

A CSFB elemzője szerint mindazonáltal nem teljesen felhőtlen az összkép. Elsősorban a termelékenységet fenyegetik komoly kockázatok, miután az állam biztonsági okokra hivatkozva növeli szerepvállalását a gazdaságban, és ez valamelyest kikezdheti a dereguláció teremtette előnyöket. A biztonsági tényező mindemellett a globalizációs folyamatot is megkérdőjelezi.

Az amerikai kereskedelmi minisztérium múlt hónapban közzétett első hivatalos becslése szerint a harmadik negyedévben a gazdaság teljesítménye 0,4 százalékkal csökkent. Ez volt nyolc éve az első, és tíz éve a legnagyobb ütemű GDP-csökkenés Amerikában.

A harmadik negyedévi felülvizsgált növekedési adatot pénteken teszik közzé. A Reuters előzetes felmérése szerint ebben akár az első becslésben szereplőnél kétszer nagyobb visszaesés is lehet. A piac meggyőződése szerint az amerikai gazdaság teljesítménye az idei utolsó negyedévben is csökkenni fog, vagyis a nem hivatalos meghatározás szerint is recesszió lesz az Egyesült Államokban.

A héten hivatalosan is recesszióban lévőnek minősítette az amerikai gazdaságot a National Bureau of Economic Research (NBER) nevű amerikai gazdaságelemző csoport, amely a gazdasági ciklusok rögzítésével foglalkozik. A NBER szerint az amerikai recesszió márciusban kezdődött. A szervezet által használt meghatározás szerint a recesszió akkor kezdődik, amikor a gazdaság egészében jelentős mértékben csökken az aktivitás, a lassulás több hónapig tart, és érezhető hatása van az ipari termelésre, a foglalkoztatottságra, a reáljövedelmekre, valamint a nagy- és a kiskereskedelmi eladásokra.

A Dow Jones minapi elemzői konszenzusa szerint a negyedik negyedévben már 2 százalékkal fog visszaesni az amerikai hazai össztermék értéke, 2002 első negyedében további 0,5 százalékos visszaesés várható, de a második negyedévben már 3 százalékos növekedésre számítanak a megkérdezett elemzők.

Az amerikai jegybank (Fed) a január óta tartó agresszív pénzügypolitikai lazítás jegyében eddig tíz alkalommal, összesen 450 bázisponttal 6,5 százalékról 2,00 százalékra, négy évtizedes mélypontra csökkentette irányadó egynapos kamatát - legutóbb november elején hajtott végre 50 bázispontos kamatcsökkentést. A piaci várakozás szerint az évet 1,50 százalékos alapkamattal fogja zárni.

(MTI)

Ajánlat:

NBER

Korábban:

A réz előre jelezte a recessziót
(2001. november 27.)