Újabb mélyponton a japán gazdaság

Vágólapra másolva!
A japán ipar termelése októberben 0,3 százalékkal csökkent szeptemberhez képest, így 13 éves mélypontjára süllyedt - közölte a Bloomberg hírügynökség. Az ipar termelése január óta csökken, és elemzők szerint a közeljövően nyilvánosságra kerülő GDP- és munkanélküliségi-adatok is azt jelzik, hogy a világ második legerősebb gazdasága egyre súlyosabb válságba süllyed.
Vágólapra másolva!

Leghamarabb 2003 elején nőhet ismét a japán ipar termelése - mondta a hírügynökségnek Taro Saito, az NLI gazdaságkutató közgazdásza. Hozzátette: a termelés csökkenéséért immár nemcsak a küszöbön álló világgazdasági recesszió, és az ennek nyomán szűkülő japán export a felelős, hanem a belső fogyasztás mérséklődése is: a szigetország kormánya szerdán közölte, hogy a kiskereskedelmi forgalom októberben 2 százalékkal csökkent havi összevetésben.

A mérséklődő kereslet ördögi kört indíthat be: a vállalatok csökkentik termelésüket, és a feleslegessé váló munkaerőt elbocsátják, ami tovább csökkenti a belső keresletet. Ennek megfelelően a piac arra számít, hogy az októberi munkanélküliségi ráta 5,4 százalékos rekordszintre emelkedik a szeptemberi 5,3-ról, és a szigetország hazai összterméke a harmadik negyedévben - csakúgy, mint a megelőző három hónapban - 0,7 százalékkal csökken.

(Üzleti Negyed)

Korábban:

A Standard and Poor's is rontott a japán osztályzaton
(2001. november 28.)