A Daewoo Bank Rt. keddi elemzése,        2001 december 4.

Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

Külföld:

  • Továbbra is a recessziós félelmek és a nemzetközi politikai feszültségek foglalkoztatták a befektetőket. Egyelőre még nem tűntek el az argentin pénzügyi válsággal (ez főleg a fejlődő piacokat tartja sakkban), a közel-keleti válsággal (bár ez az olajrészvényeket megtámasztotta) és az Enron csődjével (ez leginkább a pénzügyi szektort rázta meg) kapcsolatos aggodalmak. Igaz ez utóbbival kapcsolatban még a hitelezőkkel való megegyezés sem kizárt (az argentin és izraeli válság is rendeződhet), ám a képet megint sötétebbé teszi, hogy az Enron egyúttal a Dynergy-vel kölcsönösen be is perelte egymást.
  • Kedd reggel ráadásul kiderült, hogy a Moody's a Fitch IBCA és az S&P után szintén leminősítette a japán államadóságokat, de ez annyiban rosszabb hír, hogy a Moody's már Aa3-ba rakta a távol-keleti országot, ráadásul negatív kilátással, bár a japánok leminősítési hullámát is ez a nemzetközi hitelminősítő kezdte meg 3 évvel ezelőtt.
  • Az amerikaiaknál egyébként a Yahoo! viszonylag jól szerepelt elemzői felminősítésnek köszönhetően, míg befektetési ajánlásának romlása miatt a General Electric viszont erősen esett ezzel szemben.

Belföld:

  • Pick-ajánlat 4270 forinton. A ma reggeli felügyeleti bejelentés szerint lezárult a PSZÁF vizsgálata az Arago ellen, ami a Pick árfolyamának tisztességtelen befolyásolása okán indult. Egyrészt ezt az állami szerv nem tudta bizonyítani, másrészt az Eravis-hoz hasonlóan itt is egy magasabb nyilvános ajánlattal segítette meg az Arago a felügyeleti pozitív döntés meghozatalát. Az 500 forinttal feljebb lévő nyilvános vételi ár mindenesetre maximális árelmozdulást eredményez ma minden bizonnyal a Picknél, hiszen a 3995 forintos mai maximum ár is messze állampapír-piaci hozamot biztosít a befektetőknek, minthogy az ajánlat december 7-től január 7-ig él, így a január közepi várható kifizetés 6,9 százalékot, éves szinten mintegy 70 százalékot biztosít még ezen a szinten is.
  • Gyengécske GDP-adat. A KSH által ma reggel publikált számok szerint, a harmadik negyedéves előzetes GDP-növekedés éves szinten mindössze 3.7 százalék lett az elemzői konszenzus által várt 3.8 és az előző negyedév 4.0 százalékos értékével szemben. Ráadásul az októberi ipari kibocsátás is csupán 2.4 százalékos éves növekedést jelez, tehát a forint erősödése bár nem hozott negatív folyamatokat a külker és folyó fizetési mérlegben, ám ennek oka elsősorban az export és az import együttes lassulása, a konjunktúra átfogó visszaesése volt.