A Daewoo Bank csütörtöki elemzése,    2001 december .6.

Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

Külföld:

  • Tegnap végre áttörték bűvös ellenállási szintjeiket a tengerentúli indexek, és zárásunk után is folytatták emelkedésüket. A lélektani 2000 és 10000 fölött a Nasdaq és a Dow.
  • Különösen fontos technikai szempontból, hogy a Nasdaq végre a 200 napos mozgó átlaga fölött stabilizálódott, bár a mozgó átlag még így sem kanyarodott még felfele, így később valószínűleg még korrekciók várhatók, töretlen (1999-eshez hasonló) bull még nem várható. Az év végéig azonban kitarthat a mikulás rally, és úgy tűnik, egyelőre a vevők dominálják a piacot.
  • A nap egyébként nem indult tegnap fényesen, hiszen a Cisco optimista előrejelzéseire a Ford profit-warning-ja válaszolt. A Wall Street nyitása után félórával azonban kiderült, a feldolgozóipari szektorok menedzser beszerzési indexe (non manufacturing NAPM) 42,7 pont helyett 51.3 pont lett, ami a konjunktúra határozott visszatértét jelzi.
  • Ma több hír várható, hiszen délben az ECB ül össze, melytől nem várható újabb kamatcsökkentés most, inkább csak talán a jövő év elején, a Wall Street zárása után pedig a Sun és az Intel tart elemzői konferenciát.

Belföld:

  • Újabb kormányzati megrendelések a Synergonnak. A korábbi pletykák - miszerint a kormányzat megrendelések tömegével árasztja el az évvégén a rendszerintegrátort és támasztja meg az árfolyamát - kezdenek egyre inkább igaznak bizonyulni.
  • Tegnap az Egységes Kormányzati Gerinchálózatnak (EKG) nyert el Cisco eszközök beszállítására egy mintegy 150 millió forintos tendert a Synergon, ma pedig egy 1 milliárdos tender megnyerését jelentették be, miszerint 4000 PC-re kapott megrendelést a Miniszterelnöki Hivatal Informatikai Kormánybiztos hivatalától.
  • Megint a hatósági árak kordában tartásával kívánja elsősorban letörni az inflációt a kormány. Matolcsy Gazdasági Miniszter tegnapi bejelentése szerint a gáz ára minden pletykával ellentétben nem emelkedik július 1 előtt, és az áram ára is csupán 5 százalékkal drágul. Az MVM ugyanakkor valószínűleg nem fogja tovább mérsékelni az áramszolgáltatók marzsát, minthogy a külföldi tulajdonosok ott láthatóan jobb érdekérvényesítő képességgel rendelkeznek a kormánnyal szemben, mint az ÁPV által delegált MOL-menedzsment.

BUX prognózis: 1,5 százalékos emelkedés várható