Talpig vasban: acélháború körvonalazódik

Vágólapra másolva!
Akár kereskedelmi háborúhoz is vezethet, amennyiben az ifjabbik George Bush megfogadja az ITC tanácsadó szervezet ajánlásait. A kereskedelmi ügyekben nagy hatalmú ITC ugyanis az amerikai acélipar érdekeire hivatkozva védővámok kivetésére és importkontingensek bevezetésére szólította fel az elnököt. Egy ilyen lépés azonban nem csupán az acéltermelő országok érdekeit sértené, hanem a Világkereskedelmi Szervezet (WTO) szabályaiba is ütközne.
Vágólapra másolva!

Rendkívül éles kritikát váltott ki a világ acélexportőr országai körében az amerikai International Trade Commission (ITC) hétvégi javaslata. Az elvileg független, ám kereskedelmi ügyekben igencsak nagyhatalmú tanácsadó szervezet ugyanis az amerikai acélipar fokozott védelmére szólította fel a Bush-adminisztrációt. Az ITC szerint az ágazat védelmének érdekében a kormányzatnak sem a magas - a javaslat szerint termékkategóriától függően akár 5-40 százalékos - rendkívüli védővámoktól, sem az importkontingensektől nem szabadna visszarettennie. Az elnökhöz hivatalosan csak december 19-én benyújtandó javaslatok elfogadásáról Bushnak 60 napon belül kell döntenie.

Az elnök azonban nincs könnyű helyzetben. A javaslatban megfogalmazott intézkedések ugyanis alapjaiban sértenék a kereskedelmi partnerek érdekeit, ami érthető módon elkeseredett ellenállást szülne. Ebből Pascal Lamy, az Európai Unió kereskedelmi biztosa már adott némi ízelítőt: "az amerikai acéliparnak talán a saját háza táján kéne először rendet raknia, és egy ilyetén intézkedés mindenesetre megfelelő válaszlépésekre kényszerítene minket." Lamy ugyanakkor tartózkodott a kereskedelmi háború bűvszavának kiejtésétől, ám kimondatlanul is tudja mindenki, hogy bizony ez a tét. Nem is csoda, hiszen az előzetes becslések szerint az EU idén mintegy 5,6 millió tonna acélt exportál az USA-ba.

De nem csupán az unióról van szó. Az Egyesült Államok teljes acélimportja az idén vélhetőleg 27,5 millió tonnát tesz majd ki, amelyből a többi között Kanada, Dél-Korea, Japán, Mexikó, Brazília, Oroszország, Dél-Afrika, Argentína, és Ukrajna is kiveszi a maga részét. Sőt Magyarország is: a Dunaferr Rt.-nek tavaly 3,5 milliárd forintos bevétele származott az amerikai piacról. Japán és Dél-Korea mindenesetre már csatlakozott az EU-hoz, s éles hangú közleményben óva intette Busht.

Ugyancsak alapos megfontolás tárgyává teszi a piacvédő intézkedések bevezetését a WTO-konformitás kérdése. A szervezet szabályai ugyanis meghatározott esetekben (például dömping) engedélyezik ugyan védővámok kivetését, s egyéb importkorlátozó intézkedések meghozatalát, azok alkalmazását azonban rendkívül szigorú feltételekhez kötik.

A bushi dilemma másik eleme ugyanakkor legalább olyan húsba vágó. Az amerikai acélipar ugyanis súlyos válságban van. Jelenleg 26 acélkonszern esetében folyik csődeljárás, a termelési kapacitás 13 millió tonnával csökkent az elmúlt években, miközben közel 30 ezer embernek kötöttek útilaput a talpára. Az persze nyílt titok, hogy az ágazat külföldi versenytársainál jóval alacsonyabb termelékenységgel működik, ami jórészt megmagyarázza az importacél térnyerését, belpolitikai okoknál fogva ez az aprócska tény mégis súlytalan. Mint ahogy a nemzetközi acélpiac nagyfokú egyensúlytalansága, amelyet jól jelez az ez évre várt 720 millió tonna körüli kereslet és a 835 millió tonnás termelés között tátongó szakadék.

Az mindenesetre nem állítható, hogy az Egyesült Államok eddig ne tett volna kísérletet a világpiaci egyensúlyproblémák orvoslására. Legutóbb novemberben kezdeményezett tárgyalásokat Japánnal, Dél-Koreával, Kínával, Oroszországgal, Ukrajnával és az Európai Unióval, kézzelfogható eredményekre azonban eddig nem sikerült jutni. A megoldás persze kézenfekvő: a kapacitások csökkentése. Ez viszont korántsem egyszerű feladat. Egyrészt mert a megszűnő kapacitásokkal munkahelyek vesznének oda, másrészt, mert senki sem kívánja kockára tenni részesedését az amúgy is zsugorodó piacon. Átfogó megoldás nélkül ugyanakkor nagy valószínűséggel erősödő protekcionizmus, kereskedelmi háború, s az amúgy is húszéves mélyponton lévő árak további lemorzsolódása várható.

Molnár Sándor

(Magyar Hírlap)