Autópálya-építésre 180 milliárdos hitel

Vágólapra másolva!
A Nemzeti Autópálya (NA) Rt. számára 180 milliárd forint összegű hitelt vett fel a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) egy 11 tagú magyar bankkonzorciumtól. A 15 éves futamidejű kölcsön három főszervezője a CIB Bank, az MKB és az OTP. A hitelből, amelyet augusztus óta szerveztek, a következő két évben épülő autópálya-szakaszok és hidak kivitelezését finanszírozzák.
Vágólapra másolva!

A 15 éves futamidejű, Bubor és Euribor alapú, változó kamatozású hitelt a CIB Bank, a Magyar Külkereskedelmi Bank és az OTP Bank szervezésében 11 magyarországi pénzintézet nyújtja, az MFB garanciája és a magyar állam kézfizető kezességvállalása mellett - közölte az aláírás után Baranyay László, az MFB elnök-vezérigazgatója. A kamatfelár 0,6 százalék, míg a rendelkezésre állási költség 0,2 százalék. A hitel első, 40 milliárd forintos részletét még ebben az évben folyósítják, míg a fennmaradó összeget legkésőbb 2002. december 31-ig, további három részletben utalják át a bankok. Az NA Rt. 3,5 éves türelmi idő után kezdheti a hitel törlesztését.

Az MFB elkészítette jelentését az M5-ös autópálya egységes díjfizetési rendszerbe történő bevonásáról, amelyet átadtak a közlekedési miniszternek. Január 1-jétől még nem lesz érvényes a Budapest-Kiskunfélegyháza M5-ös autópálya szakaszra az egységes matrica.

Az idén az MFB már felvett 450 millió euró (közel 115 milliárd forintos) hitelt, amit azonban elsősorban nem az autópálya-építés finanszírozására használt fel. A most aláírt hitelszerződés kapcsán érdemes emlékeztetni: korábban az MFB vezetése a lakosság számára is jegyezhető autópályakötvény-elképzelésekről beszélt, az ötletből azonban semmi sem valósult meg.

(Magyar Hírlap)