Jövőre faragni kell a költségvetést?

Vágólapra másolva!
A romló világgazdasági környezetben a 2002-es költségvetés megalapozottságáról eltérően vélekednek egyes gazdaságkutatók. A kormány első ízben a jövő év első negyedében foglalkozik majd a kérdéssel, ám a választások előtt várhatóan semmiképp sem jelentenek be kiadáscsökkentő intézkedéseket. A héten a Pénzügyminisztérium (PM) főosztályvezető-helyettese megkockáztatta: elképzelhető, hogy a 2002-es kiadásokat hozzá kell majd igazítani az esetlegesen alacsonyabb bevételekhez, ahhoz, hogy tartható legyen a tervezett deficit.
Vágólapra másolva!

A kétéves költségvetésben a kormány azzal kalkulált, hogy jövőre folytatódik a gazdasági növekedés, a gazdaság az idei tervekhez hasonlóan 5-6 százalékkal bővül. Az már látható, hogy idén a GDP növekedése 4 százalék alatt marad, s a jövő évi növekedés sem emelkedik 3,5 százalék fölé, sőt a Magyar Nemzeti Bank legpesszimistább növekedési verziója 2,8 százalékos bővüléssel számol.

A kétéves költségvetés idénre 6,3, 2002-re pedig 5 százalékos fogyasztói árdrágulással kalkulált. Idén az éves infláció várhatóan 9,3-9,2 százalék lesz, így az inflációs többletbevétel - amit a 2000. zárszámadás részeként már elosztott a parlament - mintegy 300 milliárd forintra rúg. A kutatók viszont egyre inkább elfogadják a jövő évi 5 százalékos előrejelzést, látva a gazdaság lassulásával járó dezinflációs folyamatokat.

A kormány első ízben a jövő év első negyedében tekinti át az 2002-es költségvetés helyzetét, már a 2001-es számok ismeretében - jelentette ki keddi sajtótájékoztatóján Bősze Zoltán, a pénzügyi tárca főosztályvezető-helyettese. A tárca szakmai álláspontja szerint a jövő évre kitűzött 3,2 százalékos GDP-arányos hiány (493 milliárd forint) teljesülhet, ugyanis a tervezett bevételek nagyjából teljesülnek. Bősze Zoltán szerint a gazdasági növekedés lassulásából származó bevételi elmaradásokat ellensúlyozzák, hogy az idei számok magasabbak a tervnél, így a bázishatás ellentételezi a lassabb növekedést. Ennek ellenére elképzelhető, hogy "hozzá kell igazítani a kiadásokat" az alacsonyabb bevételekhez - vélekedett a főhivatalnok.

Valóban elképzelhető, hogy szükség lesz némi kiadáscsökkentő intézkedésekre, ám ez nagyobb áldozat nélkül megoldható, például a költségvetés tartalék csökkentésével - vélekedett Nagy Márton, az ING Alapkezelő elemzője. A főbb adóbevételek közül a személyi jövedelemadó- és az áfabevételek elsősorban az inflációtól függnek, nem a növekedéstől. Az adóbevételeket 5 százalékos inflációval tervezték, ám ennél mindenképp gyorsabb lesz a drágulás üteme, így e két adónemnél bevételi többlet keletkezik - véli Nagy Márton. A lassuló gazdaság, illetve a forinterősödés viszont csökkenti a vállalatok nyereségét, így a társasági adóbevételek vélhetően elmaradnak majd a tervezettől - nyilatkozta Zsoldos István, a Concorde Értékpapír Rt. vezető közgazdásza. A két elemző egybehangzó véleménye szerint, az szja és az áfa bevételi többlet meghaladja majd a társasági adóbevételek elmaradását. Így Nagy Márton szerint mintegy 30-40 milliárd forinttal, Zsoldos István szerint pedig közel 100 milliárd forinttal magasabbak lehetnek az adóbevételek a tervnél. A tb-költségvetés viszont jövőre is terven felüli hiányt produkál, amely elviszi az adóbevételi többletet. Zsoldos szerint a többlethiány a GDP pár tizedszázalékára rúghat, így a jövő évi költségvetés egyensúlyát nem veszélyezteti komolyan a gazdaság lassulása.

A pénzpiaci elemzőkkel szemben Petschnig Mária Zita, a Pénzügykutató Rt. főmunkatársa szerint akár 320 milliárd forintra - a jövőre várt GDP 1,8 százalékára - is rúghat a többlethiány, így a deficit a tervezett 3,2 százalékkal szemben akár 5 százalék is lehet. Petschnig szerint az idén elfogadott adókedvezmények mintegy 50 milliárd forinttal apasztják az adóbevételeket, míg a már elígért, illetve várható többletkiadások - nyugdíjemelés, béremelések, agrártámogatási többlet, az ingyenes fogászati ellátás visszaállítása - mintegy 200 milliárd forintos többletkiadással járnak.

Papp Zsolt

(Magyar Hírlap)

Ajánlat:

Makro
(az Üzleti Negyed rovata)