Lassul az építőipar növekedési üteme

Vágólapra másolva!
Az építőipar termelése októberben szezonálisan és munkanaptényezővel kiigazítva havi összevetésben 3,8 százalékkal csökkent, éves összehasonlításban pedig 2,2 százalékkal nőtt - közölte kedden a Központi Statisztikai Hivatal. A jelentés szerint a korábbi hónapok kiugróan magas növekedése után a bővülés üteme mérséklődik.
Vágólapra másolva!

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) közölte azt is, hogy az év első tíz hónapjában az építőipar termelési értéke folyó áron számolva 917,5 milliárd forint volt.

A hivatal korrigálta az iparágra vonatkozó szeptemberi adatokat is, így ekkor augusztushoz lépest 6,7 százalékos volt a visszaesés, az éves szinten pedig 14,6 százalékos bővülést regisztráltak.

A jelentés emlékeztet: 2000 októberében az építőipari termelés egy hónap alatt 7,7 százalékkal, éves összehasonlításban 11,7 százalékkal nőtt.

(MTI)

Ajánlat: