Sláger Rádió: nem született megállapodás

Vágólapra másolva!
A médiahatósággal folytatott keddi tárgyalásán a Sláger Rádió felajánlotta, hogy a határidőre be nem fizetett idei évre jutó koncessziós díjának közel felét, mintegy 500 millió forintot kifizet, a maradékot pedig a frekvencia-szerződés lejártáig, vagyis 2003-ig teljesíti. Mint ismert, az ORTT felszólította a rádiót, hogy szerdai határidővel fizesse ki a november óta elmaradt koncessziós díjat, amit egyébként az adó a médiahatósággal kötött szerződésében vállalt.
Vágólapra másolva!

A Népszava információi szerint, bár végleges döntés még nem született, az ORTT nem kívánja elfogadni a Sláger ajánlatát. Ugyanis ha elfogadná azt, más, a médiahatósággal szerződésben álló adók is jogosan kérnének engedményeket, s ezzel a médiahatóság teljes finanszírozási rendszere felborulna. A koncessziós díj meg nem fizetése a médiatörvény szerint súlyos szerződésszegésnek számít. Ha a kereskedelmi csatornával nem tudnak megállapodni, az ORTT törvényi kötelessége szerint három lehetőség között választhat. Az ügyet polgári bíróság vagy választott bíróság elé viheti, illetve államigazgatási úton támadhatja meg az esetet. Elvi kötelezettsége szerint a médiahatóság közigazgatási peres eljárás indításánál minél előbb új frekvenciát kell meghirdessen.

Mától lehet pályázni négy új budapesti frekvenciára a médiahatóságnál. A pályázók anyagait a jövő évben bírálják el. Bár a médiatörvény előírja, hogy a frekvenciaelosztás elveit nyilvánosan közzé kell tenni a Művelődési Közlönyben, ez idáig az ORTT ezt nem tette meg. Így nincs meghatározva például, hogy legyen idegen nyelvű csatorna vagy kisebbségi adó. Ladvánszky György szocialista ORTT-tag szerint ezzel a módszerrel sérül a nyilvánosság.

Lakos Nóra

(Népszava)

Korábban: