Egyre szervezettebbek az adócsalások

Vágólapra másolva!
Egyre szervezettebbé válnak az APEH Bűnügyi Igazgatóságának hatáskörébe tartozó elkövetők, a felderítetlen bűncselekmények száma mégis csökken - állapítja meg egy közelmúltban lezajlott konferenciára készült anyagában az igazgatóság. A bűnügyi igazgatóság hatáskörébe utalt bűncselekmények közül 54 százalékot tettek ki a csődbűntettek, 36 százalékot pedig az APEH hatáskörébe tartozó adócsalások.
Vágólapra másolva!

A tájékoztató szerint az igazgatóság nyomozásának eredményességét mutatja, hogy 2001 első tíz hónapjában az ügyek 91,3 százalékban volt sikeres a szervezet. Az APEH Bűnügyi Igazgatósága által idén vádemelési javaslattal lezárt bűncselekményeknél, az első tíz hónapban 19,27 milliárd forint értékben állapították meg a kárértéket. Tavaly ez az összeg egész évben 10,93 milliárd forint volt.

A büntetőeljárások során lefoglalással, illetve zár alá vétellel 1,51 milliárd forint értéknyi vagyonhoz juthat az állam, a bíróság döntésének függvényében. Tavaly ez az érték összesen 1,55 milliárd forint volt. Az idén az első tíz hónapban a gyanúsítottak összesen közel 540 millió forintot fizettek be közvetlenül az államnak. Az igazgatóság idén 2866 esetben indított nyomozást október végéig a tavalyi 2699-el szemben. Vádemelés az első tíz hónapban 2303 esetben történt, míg tavaly egész évben ez a szám 1525 volt.

A bűnügyi igazgatóság hatáskörébe utalt bűncselekmények közül 54 százalékot tettek ki a csődbűntettek, 36 százalékot pedig az APEH hatáskörébe tartozó adócsalások. A számviteli fegyelem megsértése, a bűncselekményeken belül 7 százalékot, míg a jogosulatlan gazdasági előny megszerzése 1 százalékot tett ki. Az APEH Bűnügyi Igazgatóságánál összesen 400 fő dolgozik, ebből az adónyomozók 253-an vannak.

(MTI)

Ajánlat: