A kereskedelmi ügyletek 75 százalékát már euróban fizetik

Vágólapra másolva!
Az eurókészpénzre való átállás második hetének elejére 75 százalék közelébe ért az új valutával bonyolított készpénzfizetések aránya az euróövezet átlagát tekintve. Az Európai Bizottság keddi tájékoztatása szerint az arány immár az övezethez tartozó mind a 12 országban meghaladja a 60 százalékot, s az új készpénz használata töretlen ütemben terjed.
Vágólapra másolva!

Továbbra is általános tapasztalat, hogy az állampolgárok igyekeznek a lehető leggyorsabban elkölteni vagy beváltani a még birtokukban lévő nemzeti valutákat. A kisebb címletű euróbankjegyek, illetve egyes érmék helyenkénti hiányát már jórészt sikerült kiküszöbölni, s a legutóbbi napokban inkább a pénzszállítási kapacitásokban mutatkozik nehézség a nagyon élénk készpénzforgalom miatt.

Ezzel együtt is megfigyelhető, hogy a vásárlók kezdenek visszatérni korábbi fizetési szokásaikhoz, vagyis a készpénzes és az elektronikus fizetések aránya fokozatosan közelít az átállás előttihez. A tagországok többségében ugyanez érvényes a készpénzkiadó automatákból történő kivételek számára, amely az év első napjaiban a tavaly ilyenkor mért szint többszörösére ugrott.

Gyakorlatilag befejezettnek tekinthető a készpénzzel működő különféle automaták átállítása is, bár e tekintetben a helyzet tagországonként még eléggé eltérő. A Európai Központi Bank közölte, hogy a néhány helyen érmehiány keletkezett, mert a fogyasztók sajnálják kiadni a fényes, új euróérméket - közölte az Európai Központi Bank.

(MTI)

Ajánlat:

EURO
(Az Üzleti Negyed melléklete)