Befektetői pánik az OTP-nél

Vágólapra másolva!
A nem névre szóló betétek tulajdonosai tömegesen keresik fel az OTP Bank fiókjait, abban a tévhitben élve: megszüntették az anonim betéteket, így elveszhet a pénzük.
Vágólapra másolva!

Az OTP Banknál 3 millió számlán, összesen 220 milliárd forint annak a betétállománynak az értéke, amellyel kapcsolatban a pénzmosás elleni törvénycsomagban azonosítási, illetve adatkiegészítési kötelezettséget írtak elő.

Ezért tartják a banknál aggasztónak, hogy jelenleg egy-egy nagyobb fiókot százszámra keresik fel az anonim betéttel rendelkező ügyfelek. A bankhoz fordulók elégedetlenségét növeli, hogy a jogszabály által meghatározott adatok felvétele egy-egy ügyfélnél akár fél órát is igénybe vehet, ami tumultust okozhat a fiókokban.

Az OTP Bank eddig nem egészen 50 ezer számlánál tudta végrehajtani az azonosítást. (Ebben már a postahivatalokon keresztül végrehajtott tranzakciók is benne vannak.) Az átlagos betétösszeg pedig ezeknél nem érte el a százezer forintot.

A 60 milliárdnál nagyobb anonim betétállományt kezelő takarékszövetkezeteknél ilyen rohamot egyelőre nem észleltek, az azonban gondot okoz, hogy a rendelet végrehajtásával kapcsolatban még mindig akadnak nyitott kérdések.

(MTI)

Ajánlat:

OTP

Korábban: