A túlélésért küzd az Opel

Vágólapra másolva!
A német Adam Opel autógyár pénzügyi válsága súlyosabb, mint azt eddig hitték: 2001-ben működési vesztesége 34 százalékkal 675 millió euróra (1,3 milliárd márka) emelkedett. A Handelsblatt jelentése szerint a közel egy évszazada működő patinás cégnek a közelmúltban kievezett volt BMW-menedzser az utolsó reménysége.
Vágólapra másolva!

Az Opel fennállása óta a legnagyobb veszteséget 2000-ben volt kénytelen elkönyvelni, 501 millió eurót, 2001-es működési vesztesége pedig 34 százalékkal 675 millió euróra emlkedett.

A Frankfurter Allgemenie Zeitung jelentése szerint a vállalatvezetés ezért azt tervezi, hogy az idén befagyasztják a béreket és eltörlik a tizenharmadik havi fizetést is. A személyi kiadások csökkentése érdekében a tervezett 1600 fős létszámleépítést már az idei évre előrehozzák. Ezen túlmenően évente további 400 állás megszüntetését vették tervbe.

Az Opel mindazonáltal nagy reményeket fűz a középkategóriába tartozó új Vectra modellhez, amelynek gyártása a napokban kezdődött meg.

A Opel rüsselheimi vezetésének álláspontja szerint a márka utolsó reménysége a közelmúltban a cég élére kinevezett ex BMW-menedzser, Karl-Peter Forster. Az ő feladata, hogy 2003-ra nyereségessé tegye az egy évszázada működő autógyártót.

(Üzleti Negyed)

Ajánlat:

Opel