Nyereséges az Apple

Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

Nyereségesen gazdálkodott a tavalyi év utolsó három hónapjában az Apple számítógépgyártó vállalat: a cég nettó profitja 38 millió dollár volt az egy évvel korábbi 195 millió dolláros veszteséget követően. Az Apple forgalma 38 százalékkal, 1,38 milliárd dollárra nőtt éves összevetésben.

Az Apple részben az iMac asztali számítógép sikerével indokolta a kedvező eredményeket. A vállalat az első negyedévre 1,5 milliárd dolláros forgalmat vár. A cég részvényeinek árfolyama a tőzsdezárás utáni kereskedésben 5 százalékkal, 21,74 dollárra emelkedett.

(MTI)

Ajánlat:

Apple