A módosabbaknak kedvez a lakástámogatás rendszere

Vágólapra másolva!
Kiemelkedő eredményeket hozott az új lakástámogatási rendszer tavaly - tanúsítják a Világgazdaság birtokába került adatok. Különféle jogcímeken összesen 60,4 milliárd forintot folyósítottak a lakást építeni szándékozóknak, közel 5 százalékkal nagyobb összeget az előirányzottnál. Kamattámogatásokra a tervezett kétszeresénél is többet használtak fel.
Vágólapra másolva!

Ugyanakkor a számok mögé nézve megállapíthatók a rendszer gyengeségei. A Világgazdaságnak nyilatkozó kutatók szerint például a lakáshitelek utáni kedvezményeket nem elsősorban az igazán rászorultak tudják kihasználni. Inkább a nagyobb jövedelműek járnak jól, hiszen az ily módon vásárolt ingatlan jó befektetés számukra, felszabadult pénzüket pedig máshol fialtatják.

A szakértők szerint jó irányba mozdultak el a lakáspiaci folyamatok, ám a támogatásokat racionálisabban, kiegyensúlyozottabban kellene meghatározni. Nem utolsó sorban a különféle kedvezmények, támogatások hatására tavaly szeptember végéig csaknem 14 ezer új lakásra adtak ki használatba vételi engedélyt. Az új építési engedélyek alapján mintegy 34 ezer lakás építése kezdődhetett el.

(MTI)

Ajánlat:

Ingatlan
(az Üzleti Negyed rovata)