Reuters: optimista inflációs előrejelzés, erős forint

Vágólapra másolva!
A Reuters által kiadott első idei felmérés az elemzők növekvő optimizmusát mutatja az inflációt és a forint árfolyamát illetően. Az elemzői konszenzus szerint júniusra 5 százalék alá száll az infláció, ami jelentős kamatcsökkentésre készteti a jegybankot. Az előrejelzések szerint az infláció 2002 és 2003 végén is a jegybank előrejelzéseinek közelében lesz.
Vágólapra másolva!

Optimista inflációs prognózis

Az infláció a konszenzus szerint a decemberi 6,8 százalékról januárban 6,4 vagy 6,5 százalékra, júniusra pedig 4,9 százalékra csökkenhet - áll a Reuters felmérésében. Ha ez az utóbbi jóslat teljesül, az azt jelentené, hogy egy év leforgása alatt csaknem hat százalékpontot csökken az infláció. Az elmúlt hónapok meglepetésszerűen jó adatai nyomán nőtt a bizalom az Magyar Nemzeti Bank inflációs céljainak teljesülése iránt. Bár az év második felére némileg növekvő inflációs nyomással számolnak az elemzők, a decemberre vonatkozó átlagos előrejelzés jelentősen csökkent a felmérésben: 31 bázisponttal, 5,1 százalékra. Ez némileg még mindig a jegybanki célsáv (3,5-5,5 százalék) közepe felett van. A jövő év decemberére 28 bázisponttal csökkent a konszenzus, 4,03 százalékra. A jegybanki előrejelzés 3,5 százalék.

A forint erősödése várható

A forint árfolyama a tőkebeáramlás ellenére az elemzők szerint nemigen szalad már túl a jelenlegi szinteken, a jövőben azonban erősödés várható. December eleje óta a forint meglepetésszerűen 250-ről 244 környékére erősödött az euró ellenében. A konszenzus szerint a forint február végén 244,20 környékén fog állni. A 2002 végére szóló konszenzus 2,6 forinttal 244,0-re erősödött, 2003-ra pedig 1,6 forinttal 241,8-ra. A forint a jövő év végén az elemzői konszenzus szerint a sáv közepe felett 12,4 százaléknál fog állni, tehát a 15 százalékos határ alatt.

A második félévtől vesz lendületet a gazdaság

Az elemzők továbbra is azt várják, hogy a világgazdaságban a második félévben kedvező folyamatok indulnak meg, és ez serkenti a magyar gazdaság növekedési ütemét is. A múlt év negyedik negyedévében az elemzői becslés szerint 3,53 százalék volt a gazdaság növekedési üteme. Ez év egészére az elemzők 3,73 százalékot várnak (11 bázisponttal kevesebbet, mint a múlt hónapban), 2003-ra azonban már 4,58-at (+2 bázispont). A legoptimistább előrejelzések ennél jóval magasabb, hat százalékhoz közeli ütemet vetítenek előre, de a leginkább borúlátó elemzők is legalább 4 százalékot prognosztizálnak.

A konszenzus szerint tavaly decemberben a folyó fizetési mérleg hiánya 563 millió euró volt, ami az egész éves hiányt 904 millió euróra vitte fel. Ez mélyen alatta van az egy évvel ezelőtt várt kétmilliárd euró körüli szintnek, de idén és jövőre a várakozás szerint nő a hiány. A konszenzus 2002-re 1,79 milliárd euró (-20 millió a múlt havi előrejelzéshez képest), 2003-ra pedig 2,18 milliárd euró.

(Üzleti Negyed)

Ajánlat:

Reuters