A diákhitel befektetésére csábítanak

Vágólapra másolva!
"Vedd fel a diákhitelt, és nyerj!" - az egyetemeken ilyen és ehhez hasonló hirdetésekkel próbálják rávenni cégek, közvetítők a diákokat arra, hogy a félévente legfeljebb 105 ezer forintos hallgatói hitelt magas hozamot kínáló, ám nagy kockázattal járó befektetésekre fordítsák.
Vágólapra másolva!

Nagy haszonnal kecsegtető befektetéseket kínálnak azoknak a hallgatóknak, akik ugyan nem szorulnak rá a diákhitelre, de a nyereség reményében hajlandók felvenni a havi 10, 15 vagy 21 ezer forintos összeget, és továbbadni azt. A befektetéseket ösztönözheti: a hallgatók március 15-étől már egy összegben is felvehetik a féléves hitelt, így maximum 105 ezer forinthoz juthatnak hozzá.

Nemrégiben a Széchenyi István Egyetem lapja, a Győri Kredit hívta fel a figyelmet a zavarosban halászó ajánlattevőkre. Az egyik "tuti tipp" szerint a diákhitelt egy csak interneten keresztül elérhető külföldi bankba kellene átutalni, ahol magasabb kamatot ígérnek, mint amit a diákhitelre kell fizetni.

Az újság figyelmeztette olvasóit: óvakodjanak a titokzatos külföldi bankba való befektetéstől, mert ezekre a hazai betétbiztosítási garanciák nem vonatkoznak. De munkába állása után mindenképpen a hallgatótól vonja le az APEH a diákhitel törlesztőrészleteit.

,Kíváncsiságból találkoztam egy gyorsétteremben az egyik biztosítótársaság üzletkötőjével" - mondta el a Magyar Hírlapnak Ponácz György Márk közgazdász szakos hallgató. Az ajánlat egy tíz évre szóló befektetéshez kötött életbiztosítás volt, amelyhez a diákhitel havi összegét kellett volna befizetni. A biztosítótársaság tíz év múlva hárommillió forint körüli összeget ígért. A gazdasági tanulmányokat folytató hallgató azonban tudta, hogy az ilyen életbiztosításoktól ugyan a banki kamatnál magasabb hozam várható, ám a kockázat is nagyobb, mivel ezeket befektetési alaphoz kötik. Arról viszont kevés hallgató tud - jegyezte meg Ponácz György Márk, hogy ha netán két év után szeretné felbontani a szerződést, az elért hozamoknak csak egy részét kaphatja meg.

A diákhitel deklarált célja, hogy segítse az egyetemi, főiskolai tanulmányok elvégzését - közölte a Magyar hírlap kérdésére Őri András, a Diákhitel Központ Rt. kommunikációs igazgatója. A központ csak azt vizsgálja, megfelel-e az előírt feltételeknek a hitelfelvevő, azt nem, mire fordítja a pénzt. Nagykorú emberekről van szó - mondta a szóvivő -, mindenki maga döntheti el, élni kíván-e ezzel a lehetőséggel, amely nem támogatás, juttatás, hanem hitel, noha a kondíciók igen kedvezők.

A diploma után munkába álló hallgatók diákhitelének törlesztése legkorábban 2003. január 1-jén kezdődik (a havi fizetés 6 százalékából), de most január 1-jétől már előtörlesztésre is mód nyílik azoknak, akik élni kívánnak ezzel a lehetőséggel.

Joób Sándor

(Magyar Hírlap)