Kétszeres mérleghiány rossz adatközlés miatt

Vágólapra másolva!
Néhány multinacionális cég magyar leányvállalatának téves adatközlése miatt a jegybank módosította a tavalyi és a 2000-es fizetési mérleg-adatokat - közölte honlapján a Magyar Nemzeti Bank. Az előzetesen közölt 518 millió euró helyett így 1,248 milliárd euró volt a folyó fizetési mérleg tavalyi hiánya. Járai Zsigmond jegybankelnök szerint a tavalyi gazdasági folyamatok így is kedvezőek.
Vágólapra másolva!

A hétfőn korrigált adatok szerint a folyó fizetési mérleg hiánya 2001-ben 1,248 milliárd, 2000-ben pedig 1,434 milliárd euró volt. Az előzetes adatok szerint a folyó fizetési mérleg 177 millió euró hiánnyal zárt tavaly decemberben, így 2001-ben a folyó deficit 518 millió euró volt.

A korrigált adatok szerint 2000-ben a folyó fizetési mérleg hiánya 1,434 milliárd euró volt, szemben a korábban közölt 1,62 milliárd euróval, a 2000. decemberi deficit pedig 562 millió eurót tett ki. A korrekció elsősorban az áruforgalom, valamint a szolgáltatások egyenlegében okozott jelentősebb változást. Az áruforgalom hiánya tavaly 2,265 milliárd euróra emelkedett az egy évvel korábbi 1,916 milliárd euróról. Az export 2001-ben meghaladta a 31,34 milliárd eurót, az import 33,611 milliárd eurót tett ki.

A korrekció szerint az import a korábban közölt adatokat 686 millió euróval haladja meg, míg az export 182 millió euróval volt magasabb. A változtatás miatt 2000-ben az export a korábban közöltnél 428 millió euróval többet tett ki, így meghaladta a 27,98 milliárd eurót, az import pedig a korábban közöltnél 48 millió euróval volt magasabb, és 29,9 milliárd euróra rúgott.

A korrigált, végleges számok szerint tavaly az idegenforgalom 4,391 milliárd euró bevétele 669 millió euróval, 1,462 milliárd euró kiadása pedig 272 millió euróval haladta meg a megelőző évi értékeket. Az idegenforgalom aktívuma 2,93 milliárd eurót tett ki 2001-ben, egy évvel korábban 2,533 milliárd euró volt.

A tőkebefektetésekhez kapcsolódó 1,681 milliárd euró nettó jövedelemkiáramlás kismértékben elmarad az előző évi 1,7 milliárd eurótól. Ezen belül a profitjellegű nettó kifizetések 31 millió euróval 914 millió euróra nőttek, míg az adósság típusú befektetésekhez kapcsolódó nettó kamatkiadások 53 millió euróval 773 millió euróra csökkentek.

Járai Zsigmond, a Magyar Nemzeti Bank elnöke szerint a tavalyi gazdasági folyamatok amellett is kedvezőek, hogy a folyó fizetési mérleg hiánya az előzetesen jelzettnél lényegesen nagyobb - áll a jegybank honlapján megjelent közleményben.

A tavalyi hiány az egy évvel ezelőtti várakozásoknak is csak mintegy a fele. A végleges adatok szerint az import nagyobb volt, mint az előzetes adatok szerint, és 33,6 milliárd eurót tett ki, azaz a növekedésre, valamint a beruházásokra gyakorolt negatív hatás az előzetesen feltételezettnél kisebb. A működőtőke beáramlása összességében jelentős mértékben meghaladta a folyó fizetési mérleg hiányát, ami szintén kedvező gazdasági folyamatokat jelez - tartalmazza a közlemény.

A módosítások nem kérdőjelezik meg a Monetáris Tanács eddigi döntéseit - mondta Riecke Werner, a jegybank alelnöke hétfői sajtótájékoztatóján. Az alelnök közölte azt is, hogy a mostani módosítás várhatóan nem az utolsó, mert Központi Statisztikai Hivatallal együttműködve további, kisebb korrekciókra lehet számítani.

Nem kérdőjelezhető meg a jegybank hitelessége

A magyar gazdasággal foglalkozó londoni elemzők szerint előfordulnak olyan kényszerű folyómérleg-módosítások, mint amilyet az MNB jelentett be hétfőn. Úgy vélik, hogy az eset nem gyengíti a jegybank hitelességét és az adatközlésbe vetett piaci bizalmat sem. A szakértők szerint a módosítás piaci hatásai nem lesznek jelentősek, és a monetáris politika sem változik. Az elemzők egyike emlékeztet: a módosított decemberi eredmények egybeesnek a piac eredeti várakozásaival.

Hasonlóan vélekedtek a megkérdezett hazai szakértők is, bár többségük kedvezőtlennek tartotta a módosítás szükségességét; ugyanakkor mindegyikük úgy nyilatkozott, hogy a korrekció nem befolyásolja érdemben idei várakozásaikat.

(Üzleti Negyed)

Ajánlat:

MNB

Korábban:

A várakozásokon is alul a fizetésimérleg-hiány
(2002. február 4.)