Írország a befektetők paradicsoma

Vágólapra másolva!
Meghatározó tendencia maradt tavaly is a társasági adó szintjének globálisan megfigyelhető csökkenése - derül ki a KPMG 68 országban végzett éves felméréséből. Több EU-tagállam mérsékelte az adószintet, Írország a várakozásoknak megfelelően 20 százalékról 16 százalékra csökkentette a vállalati adót, amely így az OECD-országok között is a legalacsonyabb. Tavaly még a magyarországi - idén is változatlan - 18 százalékos adószint volt a legalacsonyabb a fejlett államok között.
Vágólapra másolva!

Európában, illetve a fejlett ipari államokat tömörítő OECD-ben tavaly is a csökkentés maradt a trend - második éve egyetlen OECD-tagállam sem emelte az adószintet, míg tizenkét tagország leszállította a társasági adót. Az Európai Unió tagállamainak átlagos adószintje 32,53 százalékra mérséklődött a 2001-es 33,68 százalékról. A 2000-ben meghatározó és régóta várt németországi adóreform (51,63 százalékról 38,36 százalékra, azaz több mint 10 százalékkal mérsékelték a nyereségadót) után tavaly Írország hajtotta végre a legjelentősebb lépést: a társasági adót 20 százalékról 16 százalékra csökkentették, így az ír adószint lett a legalacsonyabb az EU- és az OECD-államok között. (Dublin 2003-tól 12,5 százalékra tervezi leszállítani a nyereségadót.) Tavaly az EU-régióban Luxemburg csökkentette a legnagyobb mértékben az adót, 37,45-ról 30,38 százalékra. A Magyarországgal szomszédos államok közül egyedül Szlovákiában változott (29 százalékról 25 százalékra) az adószint.

,Magyarországon számos adókedvezmény létezik, így a befektetők által jelenleg fizetett társasági adó gyakran 18 százaléknál is alacsonyabb (sok esetben akár 0 százalék). A közelgő EU-csatlakozás várhatóan hatással lesz az itteni adózási rendre, így a hazai törvényhozók minden bizonnyal értékelik majd az írországi adócsökkentések tanulságait is." - véli Michael Glover, a KPMG adópartnere.

Az adatok értelmezéséhez tudni kell, hogy az alacsony adókulcs önmagában nem feltétlenül jelent ténylegesen alacsony adóterheket, azaz a társasági adó mértéke csak az egyenleg egyik tényezője. Országonként más és más az adóalap, a közvetett adók szintje, eltérőek a befektetői kedvezmények - holott a tényleges adóterhet csak ezek figyelembevételével lehet kalkulálni. Az adóbevételek biztosítása érdekében gyakori, hogy az egyik adónem csökkentése egy másik emelésével jár együtt. Egységes adóalapok hiányában ezért a társasági adószint nemzetközi összehasonlítását inkább csak hasznos összképnek kell tekinteni - hangsúlyozza Michael Glover.

A latin-amerikai régió, illetve az ázsiai térség országaiban is általában alacsonyak a társasági adók. A vizsgált 16 latin-amerikai állam átlaga kismértékben nőtt (30,14 százalékról 30,2 százalékra), ez a chilei egyszázalékos emelésnek tulajdonítható. Mexikó ugyanakkor bejelentette, hogy a következő három év alatt 35 százalékról 32 százalékra mérsékli a társasági adót. Az ázsiai térség országainak átlagos adószintje 31,28 százalékról 31,05 százalékra csökkent.

Kriván Bence

(Magyar Hírlap)