Vágólapra másolva!
A csődbe jutott Enron energiakereskedő nagyvállalat rossz hírű nevének megváltoztatását fontolgatja - írja hírügynökségi értesülésekre hivatkozva a CNNmoney. További fejlemény az ügyben, hogy a szövetségi jegybank szerepét betöltő Fed vizsgálatot indított az Enron és a J.P Morgan Chase & Co. bankház esetleges kapcsolatainak feltárására.
Vágólapra másolva!

Az Associated Press hírügynökség kérdésére a houstoni központú Enron egy szóvivője úgy nyilatkozott, hogy a "sikeres újrakezdés" érdekében a vállalat névváltoztatáson gondolkodik. A szóvivő elmondta azt is, hogy a társaság extra-juttatásokkal próbálja megtartani néhány vezetőjét, miközben a leépítések tovább folytatódnak.

Az amerikai írott sajtóban olyan értesülések láttak napvilágot, hogy a szövetségi jegybank szerepét betöltő Federal Reserve (Fed) vizsgálja a J.P. Morgan Chase & Co. bankház könyvelését, olyan ügyletek után nyomozva, amelyben az Enron is részt vett.

A Wall Street Journal jegybanki dokumentumokra hivatkozva úgy tudja, hogy a vizsgálat elsősorban egy Mahonia Ltd. nevű off-shore cégre irányul, amelyet 10 évvel ezelőtt a nagy múltú New York-i Chase Manhattan Bank alapított.

(Üzleti Negyed)

Ajánlat: