Kihasználatlan EU-források

Vágólapra másolva!
Növekszik a fel nem használt felzárkózási segélyek aránya a csatlakozásra váró országok legtöbbjében. A legrosszabb a helyzet Lengyelországban, ahol 2000-ben 82 százalékos volt a növekedés, míg Romániában 76 százalékos.
Vágólapra másolva!

Magyarországon 2 százalékkal romlott a felhasználás aránya, amely a térségben egyedül Szlovéniában növekedett. Az Interfax figyelmeztet, az EU-források kihasználásával kapcsolatos problémák érvet szolgáltathatnak a bővítés ellenzőinek, megjegyzi ugyanakkor, a rosszabbodás összefüggésben lehet az elmúlt két év során bevezetett ISPA és SAPARD programokkal. Még Günter Verheugen bővítési biztos is elismerte, a két támogatással kapcsolatos ügyintézés igen nehézkes, nem szólva a tíz év óta folyósított PHARE-segéllyel kapcsolatos procedúráról, amely máig nehézséget jelent a tagjelölt országoknak.

(Magyar Hírlap)