Leányvállalatot alapít a Malév

Vágólapra másolva!
Malév Expressz néven leányvállalatot alapít új, regionális járatok üzemeltetésére a Malév Rt. A leányvállalat a Malév 100 százalékos tulajdonában kezdené meg tevékenységét. A későbbiekben azonban pénzügyi befektető bevonását tervezik a vállalkozásba.
Vágólapra másolva!

Az elképzelések szerint a regionális légitársaság június végén, július elején indíthatná először két, egyenként 50 személyes gépét. A kiválasztott célállomások között szerepel Bologna, Velence, Temesvár, Belgrád és Odessza. Lehetséges, hogy 2003-2004-ben tovább bővítik a gépparkot, valamint bekapcsolják Marosvásárhelyet és Szkopjét a regionális hálózatba.

Bár a leányvállalat alapításának finanszírozásáról már döntöttek - a tárgyalásokat már megkezdték a bankokkal - a részletek ismertetését Kárpáti Zoltán, a Malév kereskedelmi vezérigazgató-helyettese még korainak tartotta. A választások előtt a tulajdonos ÁPV Rt. további tőkejuttatása sincs napirenden.

A Malév terveiből kiderül, hogy a két repülőgép a leányvállalat tulajdonában lesz, így az üzemeltetés költségei a vállalkozást terhelik. A gépek Malév kóddal közlekednek majd, a kereskedelmi jogokat az anyacég birtokolja.

Az önálló társasági formának köszönhetően a leányvállalat működését nem terhelik a légitársaság magas általános költségei, így reményeink szerint a leányvállalat már tevékenységének első éve végén pozitív eredményt ér el - mondta a vezérigazgató-helyettes.

(MTI)

Ajánlat:

Malév Rt.

Korábban: