Egyszeri díjak a lakáshiteleknél

Vágólapra másolva!
Ahogy lecsökkentek a lakáshitelek kamatai, szemet szúróbbak lettek a folyósítás előtt fizetendő költségek. Ezek a díjak a havi törlesztőrészlet többszörösére is rúghatnak. Ugyanazt a jelzáloghitelt az egyik banknál akár háromszor akkora költséggel lehet felvenni, mint a másikban.
Vágólapra másolva!

A legváltozatosabb címen kérnek pénzt a bankok leendő ügyfeleiktől azért, hogy számukra hitelt folyósítsanak. A bank szempontjából legjobb a hitelbírálati díj, amit akkor is elkér (illetve megtart), ha nem ad hitelt. E költségért - mint a neve is mutatja - megdolgozik a bank, de kétségtelen, hogy az elutasított ügyfél nem örül a veszteségének. Hasonló a helyzet az értékbecslési díjjal is, viszont ezt a bank továbbadja annak a társaságnak, amelyik fölbecsüli az ingatlant.

A folyósítási jutalékra már más játékszabályok érvényesek: ezt csak akkor kell fizetni, ha az ügyfél valóban megkapta a hitelt. Hasonlóan a már megítélt hitelt terheli az egyszeri kezelési költség, amely nem tévesztendő össze a folyamatosan fizetendő kezelési költséggel. (Ez utóbbit minden év elején a hátralékos tőkére állapítja meg a bank, de folyamatosan, a kamatokkal együtt szedi.)

A felsoroltakon túl vannak még apróbb tételek is. Ilyen például a helyszíni szemle díja, amelyet az építési hitel felvevője fizet, ha a bank képviselője megszemléli az építkezést. Egyes bankok ügyintézés címén szednek néhány ezer forintot. Ebbe a körbe tartozik még a közjegyző díja, amiért ellenjegyzi a hitelszerződést.

Ezek után nézzünk néhány példát! A Földhitel- és Jelzálogbank (FHB) megszüntette a 0,8 százalékos folyósítási jutalékot. Így az 5 milliós hitelt például 50 ezer forint terheli, amihez még hozzáadandó a közjegyző díja. Ez utóbbi a hitel összegétől függ és jóval kisebb, mint a hivatalos tarifa. Például 1 millió forintos hitelnél 6 ezer, 3 milliónál 12 ezer, 5 milliónál pedig 20 ezer forint.

Az OTP is megszüntette a hitelbírálati díjat, ami maradt, annak folyósítási jutalék a neve (tehát itt nem fizet, aki nem kapja meg a hitelt). Az OTP-nél az 5 milliós hitel járulékos költsége 80 ezer forint.
A HVB Jelzálogbank egyszeri kezelési költséget és hitelbírálati díjat is felszámít. Az 5 milliós hitelen 125 ezer forint az egyszeri költség. A Kereskedelmi és Hitelbank (K&H Bank) hitelbírálati díjjal és folyósítási jutalékkal operál. Itt a szokásos 5 milliós hitel díja 140 ezer forint.

Németh Géza

(Magyar Hírlap)

Ajánlat:

Lakáshitel
(az Üzleti Negyed különkiadása)

Korábban:

Mindenki beszáll a jelzáloghitel-versenybe
(2002. március 4.)

Nem hiányzik a könyvtárából?

Mester Sándor: Multimóka - Nemzetközi cégek alulnézetből