Az amerikai versenyfelügyelet is jóváhagyta a HP-Compaq fúziót

Vágólapra másolva!
Az amerikai versenyfelügyelet szerepét is betöltő FTC (Federal Trade Commission) szerdán jóváhagyta a Hewlett-Packard (HP) és a Compaq egyesülését.
Vágólapra másolva!

A döntés a bizottság mind az öt tagjának egyetértésével, ellenvélemény nélkül született, annak ellenére, hogy az elmúlt hónapokban több szakértő kételkedett a zökkenőmentes jóváhagyásban.

A döntő tényező végül az lehetett, hogy a számítástechnikai ipar egyetlen konkurens óriásvállalata sem tett ellenvetést. Különösen fontos volt, hogy sem a Dellnek, sem Sun Microsystemsnek, sem pedig az IBM-nek nem volt kifogása a frigy ellen. E három vállalat közül az első kettő a szerverek piacán, a harmadik a szolgáltatások terén tekinthető az egyesülők nagy versenytársának.

Az Európai Bizottság és a kanadai versenyhivatal már korábban rábólintott az összeolvadásra. E jóváhagyás nyomán a részvényesek március 19-i közgyűlése nyilvánvalóan megszavazza majd a 22 milliárd dolláros összeolvadási ügyletet. A HP és a Compaq egyesült vállalata a menetrend szerint április elején kezdi meg tevékenységét.

(MTI)

Ajánlat: