Létrejött az első összekapcsolási szerződés az eTel és a Pannon GSM között. - közben a MATÁV nem ért egyet a Hírközlési Döntőbizottság múlt heti állásfoglalásával, amely szerint az internet-szolgáltatók nem kötelezhetők a számlázásra a bevételmegosztási rendelet végrehajtásakor. Több mint száz internet-szolgáltató vállalkozás közül ugyanakkor még egyetlen eggyel sem kötötték meg a hálózati összekapcsolási szerződést.
A liberalizált távközlési piac első összekapcsolási szerződése az - eTel és a Pannon GSM között az egységes hírközlési törvény alapján jött létre. Az összekapcsolási szerződés lényege, hogy a szolgáltatók ügyfeleinek hívásai közvetlenül kapcsolódnak egymáshoz, vagyis közvetítő - úgynevezett tranzitszolgáltató nélkül - így a rendszer működése megbízhatóbbá, gyorsabbá, esetleg olcsóbbá válhat. Az egységes hírközlési törvényhez kapcsolódó bevétel-megosztási rendelet végrehajtása azonban egyelőre kérdéses, mivel még nem tisztázott a távközlési és az internet-szolgáltatók közötti számlázás szereposztása.
A Miniszterelnöki Hivatal december 23-án megjelent rendelete szerint kilencven nap áll rendelkezésre a végrehajtáshoz, tehát március 23-ától a távbeszélő és az Internet-szolgáltatóknak optimális hozzáférési szerződéssel kellene rendelkezniük, amely tartalmazza a bevételmegosztás végrehajtásának módját is. Vagyis nappal harminc, az esti órákban tíz százalékot kap az internetes társaság a távközlési szolgáltató számára generált bevételből.
Az internet-szolgáltatók kezdettől fogva nem értettek egyet azzal, hogy nekik kellene számlázniuk, és a Hírközlési Döntőbizottság (HDB) múlt heti elvi állásfoglalása is megerősítette álláspontjukat.
Az internet-szolgáltatás távbeszélő hálózaton keresztül történő nyújtása esetén az "internet- szolgáltatás elérése távbeszélő hálózaton keresztül" szolgáltatás díjának számlázására a távbeszélő-szolgáltató egyoldalúan nem kötelezheti az internet-szolgáltatót. Ha az együttműködő szolgáltatók a számlázás kérdésében másként nem állapodnak meg, az "internet-szolgáltatás elérése távbeszélő-hálózaton keresztül" szolgáltatás díját a távbeszélő-szolgáltatónak kell beszednie - írja a HDB elvi döntése. Mivel azonban a testület elvi állásfoglalása nem kötelező érvényű, így nem is kötelező végrehajtani.
A MATÁV Rt. nem ért egyet a HDB-vel, és szándéka szerint minden jogi lehetőséget kihasznál a jövőben arra, hogy érvényesítse álláspontját. Vasváriné dr. Menyhárt Éva, a MATÁV Rt. szabályozási és árpolitikai igazgatója elmondta: tíz nappal a március 23-ai határidő előtt az internet-szolgáltatók tíz százaléka jelentkezett, hogy a hálózati hozzáférési szerződéseket megkössék. (Ezt is a HDB elvi döntése tisztázza számukra, korábban az internet-szolgáltatók úgy vélték, hogy nem kell hálózati hozzáférési szerződéseket kötniük, a jelenlegi szerződéseik alkalmasak az új jogszabályozási környezetben is) A MATÁV február 22-én elküldte levelét a nyilvántartott hazai internet-szolgáltatónak, több mint száz vállalkozásnak, amelyek közül jelenleg csak minden tizedikkel tárgyalnak, miközben a cégek nagy többsége még csak nem is válaszolt nekik.
Vajon mi történik, ha eljön a március 23-ai dátum és még nem lesznek meg a hálózati összekapcsolási szerződések? Az igazgatónő elmondta: ez nem jelent hátrányt a HDB elvi döntése szerint, feltételezve, hogy március 23-áig az internet-szolgáltatók jelzik a tárgyalási szándékot a MATÁVnak, így az 51-es behívószámot továbbra is használhatják.
Az új hálózati összekapcsolási szerződésekben viszont tisztázni fogják a bevételmegosztáshoz kapcsolódó számlázás vitatott feltételeit is. A MATÁV első körben a megállapodásra törekszik, és Vasváriné Menyhárt Éva nem találgat azzal kapcsolatban, hogy mi történik majd akkor, ha nem sikerül a megegyezés." Lesz-e kenyértörés vagy nem lesz kenyértörés?" - ma még nem tudja. Annyi bizonyos mindössze, hogy a több mint száz internet-szolgáltató vállalkozás közül még egyetlen eggyel sem kötötték meg a hálózati összekapcsolási szerződést. Azokkal, amelyekkel a tárgyalásokat megkezdték, és március 23-áig nem tudják befejezni, addig folytatják, amíg pont kerül a megállapodásra. Azok pedig - a kilencven százalék -, amelyek még el sem kezdték és a következő tíz napban sem veszik fel a kapcsolatot a MATÁV-val, számíthatnak az 51-es behívószám kikapcsolására - mondta lapunknak a MATÁV szabályozási és árpolitikai igazgatója.
(Az [origo]-t és az Üzleti Negyedet kiadó Axelero Rt. a MATÁV-csoport tagja - a szerk.)
Tasi Katalin
(Magyar Hírlap)
Ajánlat:
Nem hiányzik a könyvtárából?
Mester Sándor: Multimóka - Nemzetközi cégek alulnézetből
[origo]
Egyre több panaszos szerint pótdíjazták parkolójegye ellenére
Az elmúlt időszakban az ügyfélszolgálatokon megszaporodott azon állampolgárok száma, akik szerint érvényes parkolójegyük ellenére pótdíj megfizetésére kötelezték őket; a ...
Egyre több panaszos szerint pótdíjazták parkolójegye ellenére
Az elmúlt időszakban az ügyfélszolgálatokon megszaporodott azon állampolgárok száma, akik szerint érvényes parkolójegyük ellenére pótdíj megfizetésére kötelezték őket; a ...
Egyre több panaszos szerint pótdíjazták parkolójegye ellenére
Az elmúlt időszakban az ügyfélszolgálatokon megszaporodott azon állampolgárok száma, akik szerint érvényes parkolójegyük ellenére pótdíj megfizetésére kötelezték őket; a ...
Kicsi fiam, mi kell még?
Ez a pult 160 éve termeli az adót a magyar államnak - mondja a Veres Pálné utcai Libál Optika 96 éves tulajdonosa, Emmi néni. Az üzletben még tanulóként kezdő, ...
Júliustól másképp kell kötni a munkaszerződéseket
A munkaszerződések megkötése, módosítása tekintetében nagyon fontos változások, újítások lesznek a jelenlegi munkajogi szabályozáshoz képest, így például nem lesz ...
Május 31-ig kell bevallani az élelmiszerlánc-felügyeleti díjat
Magyarországon az érintetteknek első ízben kell bevallaniuk az úgynevezett élelmiszerlánc-felügyeleti díjat, fizetésre kötelezett minden, az élelmiszerlánc felügyelet ...
Orbán külföldön próbálkozik a nagybankok megdolgozásával
Összefognának a visegrádi négyek, hogy az Európai Unión keresztül bírják rá a náluk meglévő külföldi bankokat, hogy több pénzt hagyjanak az országaikban. Az Orbán Viktor ...
Az összes bank az OTP-nek szurkol
Kínos helyzetbe kerülnének a hazai bankok, ha az OTP-vel szemben jogerősen pert nyert devizaadós ügyében a Kúria is tisztességtelennek találná az eddigi banki ...
Nálunk is van ütőkártya: bizonyos esetekben a név- és lakcímadatok letilthatóak
Bár az Országgyűlés elfogadta a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról szóló törvény módosítását, a név- és lakcímadatok bizonyos esetekben ...
Hallani sem akarnak a fociadóról a kocsmák
Megdöbbentek a kocsmák, de nem hajlandóak fizetni azért, hogy közvetíthessék a futball-Eb-t és az olimpiát. A köztévé jogdíjat hajtott volna be rajtuk, de végül letett ...
Elfogadták a gyermekbarát igazságszolgáltatásról szóló törvényt
Egyes bűncselekmények sértettjeinek a nagykorúvá válásuktól még öt évig lehetőségük lesz feljelentés megtételére, garanciákat építenek be a fiatalkorú terhelt és a ...
"Ha áthelyeznénk Brüsszelbe, ott is gond nélkül működne"
A magyar közigazgatásban kevés olyan szervezet akad, amely a Gazdasági Versenyhivatalhoz hasonló mértékben integrálódott az európai intézményrendszerbe, "ha ezt a ...
Barikádharcra készül Orbán a villámköltségvetéssel
A szokásos több hét helyett alig pár nap alatt, ráadásul vaktában kell megmondaniuk az állami intézmények vezetőinek, hogy mennyi pénzt fognak elkölteni jövőre. Orbán ...
Küszöbön áll a napon belüli forint átutalás bevezetése
Hét év után idén végre beérik a hazai bankszektor régóta áhított gyümölcse, július elsejével jön a napon belüli forint átutalás rendszere. Az Allen & Overy szakértője, ...
Túl sokat kér Navracsics
Keményebb ítéleteket várna a bíróságoktól az igazságügyi miniszter. A Cozma ügy miatt elégedetlen.
Maffiaállamot takargatnak
Aurovíziós Dalfesztivál házigazdája, Azerbajdzsán korrupciót és kemény elnyomást próbál elfedni.
Messi tanította Guardiolát
A leköszönö edző szerint Messinek köszönheti, hogy folyamatosan versenyképes tudott lenni a Barcelonával.