Több mint 5 millió bankkártya Magyarországon

Vágólapra másolva!
Tavaly év végén 5,086 millió bankkártya volt forgalomban az egy évvel korábbi 4,468 millióval és az 1999 végi 3,843 millió darabbal szemben - derül ki a jegybank által készített, A fizetési kártya üzletág Magyarországon című kiadványból. Az elemzés szerint a kártyatulajdonosok egyre többször használják vásárlásra a plasztiklapokat.
Vágólapra másolva!

A tanulmány szerint az aktív, vagyis 15-64 év közötti lakosság háromnegyede már rendelkezik bankkártyával. A kártyák közül 3,105 millió darabot az Europay, 1,786 millió darabot a Visa bocsátott ki.

A hazai bankkártya forgalom tavaly 2822 milliárd forint volt, ami 21 százalékos éves növekedést jelent; ebből külföldiek 172 milliárd forintot költöttek Magyarországon, 18 százalékkal többet, mint 2000-ben.

A kártyabirtokosok 124 millió műveletet hajtottak végre 2001-ben, ami 16 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbit. Továbbra is jellemzően készpénzhez jutáshoz használták a plasztiklapokat, bár míg 2000-ben 79 százalék, addig 2001-ben 74 százalék volt a készpénzfelvétel aránya. A készpénzfelvételi tranzakciók száma egy év alatt 12 százalékkal, a vásárlásoké pedig 45 százalékkal nőtt.

A kártyatulajdonosok tranzakciónként átlagosan 26 919 forintot vettek fel készpénzként tavaly, 9 százalékkal többet, mint 2000-ben. A vásárlások értéke 4 százalékkal, 8822 forintra csökkent: ez utóbbi arra utal, hogy a kártyabirtokosok egyre sűrűbben fizetnek kisebb összegeket is bankkártyával - olvasható a jelentésben.

(MTI)

Ajánlat:

MNB