<P class="MsoNormal">Az Electro World szerint a versenytársaknak is kedveztek az akcióval

Vágólapra másolva!
Csitulni látszik az Electro World februári nyitása utáni láz az elektronikai cikkek piacán. A fogyasztói árak többé-kevésbé kiegyenlítődtek. Ám szakemberek szerint küszöbön áll egy újabb árháború, hiszen a Media Markt ma nyitja meg új áruházát az Árkád Bevásárlóközpontban. A nagy-britanniai Dixons csoporthoz tartozó Electro Worldben máris jelentősen csökkentették egyik-másik termék árát.
Vágólapra másolva!

A február 20-án Budaörsön megnyílt Electro World (EW) szinte minden terméket jóval a piaci ár alatt kínált, legalábbis az első napokban. Az Európa legnagyobb műszaki kereskedőcégéhez, a brit Dixons csoporthoz tartozó áruház konkurensei is azonnal hasonló akcióba kezdtek. Volt ugyanakkor olyan konkurens, amely árcsökkenés helyett inkább azzal fenyegetőzött, hogy bírósági, illetve versenyhivatali eljárást kezdeményez a EW ellen tisztességtelen piaci magatartás miatt. Sebestyén Péter, a társaság igazgatója lapunknak elmondta: eddig senki sem indított vizsgálatot a cég ellen. Sebestyén cáfolta, hogy a bombasztikus nyitáskori árkedvezmények folytán 300 millió forintos veszteséget voltak kénytelenek elkönyvelni. Azt viszont megerősítette, több terméket valóban a beszerzési áron vagy az alatt kínáltak. Hozzátette: ezt azért tudták megtenni, mert termékeiket közvetlenül a gyártótól szerzik be. Ma már nincsenek a nyitó napihoz hasonló akciós árak, ám még mindig a piaci ár alatt árusítanak.

Sebestyén Péter közölte: áraikkal a feltételezésekkel ellentétben nem az volt a céljuk, hogy romba döntsék a konkurenseket, inkább hogy ismertté tegyék a Dixons csoportot. Az igazgató szerint az EW akciója a versenytársaknak is hozott a konyhára, hiszen nőtt az érdeklődés a műszaki cikkek iránt. A versenytársak sokkal nagyobb látogatottságot könyvelhettek el az elmúlt hónapban, mint egy évvel korábban.

A közelmúltban az Electro World Magyarország tulajdonosai a 801 millió forinttal alapított társaság törzstőkéjét csaknem 1,3 milliárd forintra emelték. A tranzakció összefüggésbe hozható az EW tervezett beruházásaival. Ezt az igazgató nem erősítette meg, de azt kifejtette, hogy év végéig szeretnének még két új áruházat felépíteni Budapesten, illetve a főváros közelében. Az egy hónapos működés mérlegét megvonva, Sebestyén közölte: az elmúlt időszakban legalább 250 ezren keresték fel az áruházat, ahol mintegy 100 ezer terméket adtak el. A legkeresettebb árucikk a porszívó, a mikrosütő és a videó volt.

Egyes szakértők szerint küszöbön áll egy újabb árháború, hiszen ma nyitja meg új áruházát a Media Markt az Árkád Bevásárlóközpontban.

(Magyar Hírlap)