Áprilistól új megoldás a turista-áfára

Vágólapra másolva!
Áprilistól minden kereskedő jogosult lesz az általános forgalmi adó (áfa) visszatérítésre a nála vásárló külföldi utasok részére - tájékoztatott az APEH. Korábban e tevékenységet az adóhivatal engedélyéhez kötötték.
Vágólapra másolva!

Tavaly mintegy 170 cég foglalkozott e tevékenységgel bevallásaik alapján, azonban a piac 80 százalékát 2-3 cég uralta. Új, külföldi utas áfa-visszaigénylő lapot is rendszeresít az APEH, azonban szeptember 30.-ig az áfa visszatérítéséhez még használható a jelenleg forgalomban lévő formanyomtatvány is.

A kereskedők számára csak az jelenthet problémát, hogy az áfa visszaigényléséhez egyebek mellett szükséges annak igazolása is, hogy az adott árut kivitték az országból. Emellett finanszírozási gondot okozhat az is, hogy a külföldinek kifizetett áfát, az adóhivataltól csak később kapják vissza.

A jelenleg csak áfa visszatérítéssel foglalkozó cégek számára két megoldás marad áprilistól. Egyrészt a határokon megvásárolhatják a külfölditől az áfa visszatérítés lehetőségét, a már meglévő igazolással együtt, másrészt finanszírozóként léphetnek fel a kereskedő cégek megsegítésére. Ezekhez a tevékenységekhez azonban a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének engedélye szükséges.

(Üzleti Negyed - MTI)

Ajánlat:

APEH

Adó
(Az Üzleti Negyed rovata)

Nem hiányzik a könyvtárából?