A Deutsche Bank kisebbségi kormányzástól tart Magyarországon

Vágólapra másolva!
A jelölt országok gazdasági helyzete az EU-hoz fűződő erős kereskedelmi kötődésük miatt rosszabbodott az elmúlt években - állapítja meg a Deutsche Bank tanulmánya. Magyarországon is visszaesett a növekedés, de mára túljutott az alkalmazkodás időszakán. A kutatók azonban tartanak egy kisebbségi kormányzás okozta bizonytalanságtól.
Vágólapra másolva!

Nem történt jelentős előrelépés a jelölt országok strukturális konvergenciája terén az elmúlt két évben - derül ki a Deutsche Bank kutatóinak félévente készülő jelentéséből. Bár a tárgyalásokat 10 ország már idén le szeretné zárni, és 2004-től teljes jogú tagként kíván részt venni a közösség munkájában, a leginkább lemaradásban lévő területeken egyelőre lassú a felzárkózás - állítják a kutatók. A konvergenciahálóra nézve (lásd ábránkat) kiderül, hogy Magyarország még rontott is a folyó fizetési mérleg és a külföldi tőkebeáramlás egyenlege terén, miközben az államadósság, a munkanélküliség, a jogi felkészülés esetében egyértelmű javulás figyelhető meg.

A bank rámutat, a jelöltek gazdasága az EU-piacok szűkülése idején megszenvedte erős kötődését az unió gazdaságához. A legnagyobb károk Lengyelországban keletkeztek, Varsónak növekvő hiánnyal kell szembenéznie mind a tőkemérleg, mind a folyó fizetési mérleg, mind az államháztartás területén. Lengyelországot a kormány következetlen költségvetési politikája és a jegybank túl szigorú monetáris politikája a recesszió szélére sodorta. A növekedés lassulása elérte Magyarországot, Csehországot és Szlovákiát is, de ezeknek az országoknak sikerült a gazdaság aktivitását megfelelő szinten tartaniuk, és mára túljutottak az alkalmazkodás időszakán.

A jelentés figyelmeztet mindarra a bizonytalanságra is, amelyet a közelgő választások okozhatnak a bővítés folyamatában. Több uniós tagállamban is kormányváltásra lehet számítani a közeljövőben. A bővítésre leginkább a német és francia választásoknak lehet hatása. Ez egyébként minimálisra csökkenti a jelöltek alkudozási lehetőségeit a csatlakozási tárgyalásokon.

Az is a bizonytalanság érzetét kelti, hogy Magyarországon és Csehországban sem zárható ki egy instabil kisebbségi kormány létrejötte, míg Szlovákiában Vladimír Meciar visszatérte okozhat problémát.

Rockenbauer Nóra

(Magyar Hírlap)

Ajánlat:

Deutsche Bank