Dél-Korea fellendülést vár a foci vb-től

Vágólapra másolva!
Dél-Korea, a május 31-én induló labdarúgó világbajnokság egyik társrendezője a gazdaság újbóli fellendülését várja az eseménytől. A távol-keleti országban sokan úgy tartják, hogy az egy hónapos rendezvény segítségével végre megszűnik az ázsiai pénzügyi válság hosszan tartó hatása.
Vágólapra másolva!

A szervezők szerint mintegy 400 ezer futballrajongó érkezik május végén az országba, akik a világbajnokság ideje alatt becslések szerint 600 millió dollárt költenek el. A koreai fejlesztési intézet szakértői úgy vélik, hogy a rendezvény miatt akár 9 milliárd dollárral is nőhet Dél-Korea ipari termelése, ráadásul a vb több száz új munkahelyet is teremt - írja a BBC.

A dél-koreai kormány eddig több mint 2 milliárd dollárt költött a világbajnokságra, és 10 új futballstadiont épített fel. A kormány reményei szerint a foci vb hatásai hosszú távúak lesznek, és elsősorban az ország, illetve a benne rejlő befektetési lehetőségek megismertetését segítik elő.

A szkeptikusok szerint ugyanakkor Szöul némileg eltúlozza a vb várható pozitív következményeit, kiemelve, hogy az 1988-as nyári olimpiai játékok előtt sokkal nagyobb arányú infrastrukturális fejlődés valósult meg az országban, mint most, ráadásul akkor egyedül Dél-Korea volt a rendező, a foci-vb után pedig osztoznia kell a bevételeken a másik rendező országgal, Japánnal. A szakértők felhívják a figyelmet, hogy a decemberben esedékes parlamenti választások előtt a politikusok várhatóan erősen eltúlozzák a rendezvényből származó pénzügyi előnyöket.

(Üzleti Negyed)

Nem hiányzik a könyvtárából?