Váratlanul nőtt az uniós infláció

Vágólapra másolva!
Márciusban az erősen emelkedő olajárak miatt az előző havinál és a várakozásoknál is nagyobb, 2,5 százalékos volt az éves infláció az euróövezetben - közölte előzetes becslésként az uniós statisztikai hivatala. A Bloomberg hírügynökség által megkérdezett elemzők szerint a vártnál nagyobb pénzromlási ütem és a gazdasági növekedés beindulása miatt az uniós jegybank csütörtökön változatlanul hagyja irányadó kamatát.
Vágólapra másolva!

Februárban 2,4 százalékos volt az éves infláció, és szakértők ugyanekkora árszínvonal-emelkedésre számítottak márciusban is; az Európa Központi Bank továbbra is 2 százalékosnál alacsonyabb inflációt tart kívánatosnak.

A Bloomberg emlékeztet: kedden a feszült közel-keleti helyzet és az esetleges Irak-ellenes amerikai támadás hírére újabb 3 százalékkal, hordónként 25 dollár fölé emelkedett az olaj világpiaci ára.

Ennél jóval biztatóbb hír a valutaunió gazdaságáról, hogy a Reuters beszerzési menedzser indexe márciusban 1,4 százalékpontos emelkedést követően 50 pont volt, vagyis az eurozóna vállalatvezetői szerint a valutauniós feldolgozóipar teljesítménye - egyéves visszaesést után - ismét emelkedhet.

(Üzleti Negyed)

Korábban:

Irak és Irán bevetné az olajbombát Izrael ellen
(2002. április 2.)

Idén már fellendülnek az euró országai
(2002. április 2.)

Nem hiányzik a könyvtárából?