Kiskereskedelmi csődsorozat várható Németországban

Vágólapra másolva!
A német kiskereskedelem a szokatlanul gyenge első háromhavi üzletmenet után az idén újabb csődhullámot vár. A szakértők szerint, ha a jelenlegi folyamat megmarad, 2002-ben 15 ezer vállalkozás szűnik meg 50 ezer alkalmazottal.
Vágólapra másolva!

A gyenge évkezdés következtében az idén eddig mintegy 8 ezer cégcsőd történt a német kiskereskedők szövetsége (HDE) szerint. A szervezet becslése szerint az ágazat forgalmi vesztesége a tavalyi első negyedhez képest 3,4 százalék.

A német gazdaság történetében a második világháború vége óta nem volt ilyen rossz évkezdés, ami részben a gyenge konjunktúrának, részben az euró bevezetésével kapcsolatos fogyasztói bizonytalanságoknak köszönhető.

Néhány ágazatban, így a bútor-, a textil- és a szórakoztató elektronikai iparban a 20 százalékot is elérte a forgalom csökkenése. A legjobban az élelmiszer és a kiskereskedelem vészelte át az időszakot: az olcsó áruházláncoknál, mint az Aldi vagy a Penny 10 százalékig terjedő forgalomnövekedést regisztrálhattak.

Összességében a német kiskereskedelem az idén jelentősen több csőddel számol mint tavaly, mivel körülbelül 6 ezer kiskereskedés csődjétől tartanak, s még több lesz a "csendes üzletlikvidálások" száma.

(MTI)