Nem várható gázár-emelés

Vágólapra másolva!
László Csaba, az MSZP pénzügyminiszter-jelöltje a Budapesti Árutőzsdén tett csütörtöki látogatásán elmondta, hogy a szocialisták kormányra kerülésük esetén a közeljövőben nem emelnék a lakossági gázárakat. Orbán Viktor miniszterelnök a gazdasági kabinet ülését követő sajtótájékoztatón a gázárakkal kapcsolatban közölte, hogy a hazai kitermelés mennyisége megegyezik a lakossági fogyasztással, a hazai termelésű gáz ráadásul egyharmaddal olcsóbb a világpiaci árnál, ezért a lakossági árnak nem kell a világpiaci árhoz igazodnia.
Vágólapra másolva!

László Csaba a Budapesti Árutőzsdén újságírói kérdésre válaszolva közölte, hogy a szocialista kormány nem kíván a közeljövőben lakossági gázárat növelni. Jelezte: számára nem világos, hogy kormányalakításuk esetén elődüktől mit örökölnek, ezért csak májustól lehet stabil, elviselhető rendszert kidolgozni.

Az MSZP hosszabb távon is olyan gázárkonstrukciót alakítana ki, amely nem növelné a lakosság terheit elviselhetetlen mértékben - emelte ki László Csaba, aki bírálta a kormányt, hogy jelenleg nincs hatályos gázár-szabályozási rendelet, nem módosították a gázártörvényt és a Mol gázüzletágának sorsa is bizonytalan.

A lakossági gázárakkal kapcsolatban Orbán Viktor miniszterelnök a gazdasági kabinet csütörtöki ülését követő sajtótájékoztatón elmondta, hogy nincs szükség 6 százalékos gázár-emelésre, és a lakossági gázárakat nem szabad liberalizálni.

A kabinet ülésén Matolcsy György gazdasági miniszter közölte, hogy Magyarország éves gázfogyasztása mintegy 11 milliárd köbmétert tesz ki, amelyből 3,1 milliárd köbméter a lakossági fogyasztás. Ez utóbbi mennyiség megegyezik az éves hazai kitermeléssel.

Mivel a világpiaci árnál egyharmaddal olcsóbb hazai kitermelésű gáz mennyisége megegyezik a lakossági felhasználással, ezért a kormány nem fogja emelni a gázárakat - mondta Orbán Viktor.

A kormányfő hozzátette, hogy a gázüzletágból származó veszteségek miatt a Mol számára tarthatatlan a jelenlegi helyzet, a kormány pedig nem emelné a gázárakat, ezért a Mol arra kényszerül, hogy értékesítse gázüzletágát. Orbán Viktor megerősítette, hogy a Mollal folynak a tárgyalások a gázüzletág megvásárlásáról.

(Üzleti Negyed)