Venezuela: Chavez visszatért, 4 százalékkal drágult az olaj

Vágólapra másolva!
Négy százalékkal drágult a kőolaj világpiaci ára, miután Hugo Chavez venezuelai elnök meglepetésszerűen újra magához vette a hatalmat a dél-amerikai országban. A jelek szerint Venezuela tartani fogja magát ahhoz, hogy korlátozza az olajtermelést - írja a Bloomberg.
Vágólapra másolva!

Ha Chavez hatalmon marad, mondta a Bloombergnek a J.P. Morgan elemzője, David Johnson, az olaj hordónkénti ára 25 dollárnál magasabb maradhat. Venezuela továbbra is tartani fogja magát az OPEC elhatározásához, tehát a termelés korlátozásához, tette hozzá az elemző.

Chavez elnök vasárnap váratlanul visszatért a Mirafloresbe, a caracasi elnöki palotába, csak két nappal azután, hogy a hadsereg nyomására lemondott. Ezt követően, a második ideiglenesen kinevezett elnök, Disodado Cabello, (aki egyébként Chavez elnökhelyettese) egy televízióban is közvetített ceremónián, meleg ölelések közepette formálisan visszaadta a hatalmat Chavez elnöknek, írja a BBC News. A pénteken, elsőnek kinevezett Pedro Carmona már szombaton lemondott a heves tüntetések miatt, és mert elvesztette a hadsereg támogatását.

A hír hatására a kőolaj világpiaci ára májusi szállításra 92 centtel, 24 dollár 40 centre emelkedett a New York-i árutőzsdén, ami 3,9 százalékos drágulást jelent. Chavez elnök kétnapi távolléte alatt a venezuelai állami olajtársaság egyik vezetője, Edgar Paredes felszólította az ideiglenes vezetést, hogy használják ki a helyzetet, és emeljék az olajkitermelést, ezzel növelve Venezuela piaci részesedését, írja a Bloomberg. A vezető hírszolgáltatók elemzői konszenzusa szerint ez a kezdeményezés Chavez elnök visszatérésével megrekedt.

(Üzleti Negyed)

Ajánlat: