Várakozásoknak megfelelő Intel-eredmény

Vágólapra másolva!
Az amerikai Intel, a világ legnagyobb chipgyártója az első negyedévet 936 millió dolláros nyereséggel zárta; ez éves összevetésben 93 százalékos profitnövekedést jelent, amit jórészt a könyvelési módszer módosítása magyaráz. A vállalat forgalma először nőtt az utóbbi egy évben.
Vágólapra másolva!

Egyszeri tételek nélkül az Intel profitja 1 milliárd dollár volt az első negyedév végén az egy évvel korábbi 1,1 milliárd dollár után. A cég forgalma az előzetes elemzői várakozásoknak megfelelően éves összevetésben 2 százalékkal, 6,78 milliárd dollárra bővült, bár így is 3 százalékkal elmaradt a tavalyi utolsó negyedév árbevételétől. Negyedéves összevetésben az elmúlt egy év során először nőtt a cég forgalma.

Andy Bryant, az Intel pénzügyi vezetője a második negyedévre 6,4 és 7 milliárd dollár közötti árbevételre számít, bár a második negyedév hagyományosan gyenge a számítógép-piacon.

Az eredmények közzététele után az Intel részvényeinek árfolyama 6 százalékkal drágult a tőzsdezárás utáni nem hivatalos kereskedés során. Az év eleje óta a papírok értéke 6,4 százalékkal csökkent.

(MTI)

Ajánlat: