Vágólapra másolva!
A munkanélküliségi ráta a januártól márciusig tartó három hónapban 5,8 százalék volt, 0,2 százalékponttal alacsonyabb, mint az előző év azonos időszakában és 0,1 százalékponttal magasabb, mint 2001. decembere és 2002. februárja között - tájékoztatott a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön.
Vágólapra másolva!

A munkanélküliek száma 235 ezer volt ebben az időszakban, 10 ezerrel kevesebb mint egy évvel korábban, míg a foglalkoztatottaké átlagban elérte a 3 millió 829 ezret, egy évvel korábban ez a szám 3 millió 852 ezer volt. Az év első három hónapjában a munkavállalási korú népesség 63,5 százaléka volt jelen a munkaerőpiacon.

A közlemény szerint a munkanélküliek 44,5 százaléka egy éve, vagy annál régebben keresett állást, a tartósan munkanélküliek aránya 4,1 százalékponttal csökkent az előző év azonos időszakához képest.

A 15-24 éves fiatalok aránya az összes munkanélküliek között 22,9 százalékot ért el, e korcsoportban a munkanélküliségi ráta 11,2 százalék volt, s ez megegyezik az előző év azonos időszakának értékével. Az Európai Unió tagországaiban februárban ez a ráta elérte a 15,9 százalékot.

A közlemény megjegyezi, hogy a regisztrációs adatok szerint a munkanélküliek száma 368 ezerre tehető. A nyilvántartott munkanélküliek közül 126 ezren részesültek munkanélküli-járadékban, 15 ezren jövedelempótló támogatásban, illetve 107 ezren szociális segélyben.

(MTI)

Ajánlat:

KSH